Szórakozás

Öngyilkosság? Így őrzik Damut a börtönben

Damu Roland megtiltotta, hogy a börtön dolgozói hivatalosan nyilatkozzanak állapotáról. Azt azonban megtudtuk, ismerősei attól tartanak, a színész önmaga ellen fordul, mert elkeseredett.

Mint ahogyan arról a Hír24 elsőnek számolt be, Damu Rolandot csütörtökön a kórházból bilincsben vitték el a rendőrök és azonnal a börtönbe szállították. Akkor azt mondták, újra megnézik, hogy szüksége van-e kezelésre és akkor azt a kórházban is biztosítják számára, csak úgy, mint azt is, hogy megkapja a gyógyszereit.

A Hír24 a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát arról kérdezte, időközben átszállították-e Damu Rolandot a börtön pszichiátriájára, esetleg kapott-e külön cellát és személyes védelmet? Mindez azért merült fel, mert korábban azt híresztelték, a börtönlakók már nagyon fenik a fogukat a színészre, így az sem kizárt, hogy bántalmazzák. Másrészt ismerősei attól féltek, hogy Damu nem tudja majd elviselni a börtönélettel járó traumát és öngyilkosságot kísérel meg.

A BVOP illetékese azonban elmondta, Damu kérésére semmiféle nyilatkozatot nem adhatnak ki az állapotáról. Így azt sem árulhatták el, átkerült-e kórházi osztályra és milyen állapotban van jelenleg.

Bár korábban Damu ügyvédje, Ruttner György is készségesen számolt be ügyfele állapotáról, most hirtelen ő is titkolózni kezdett. Kérdésünkre csupán annyit mondott el, hogy pénteken délelőtt beadta a fellebbezést a bíróságra, az ellen, hogy a színészt előzetes értesítés nélkül bevitték a börtönbe. A hozzáértők kizártnak tartják, hogy Damut kiengednék a bv-ből, sőt még abban is kételkednek, hogy bent folytatják majd a pszichiátriai kezelését.

Miközben Damu állapotáról, illetve jelenlegi elhelyezéséről nem adhatnak felvilágosítást a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának illetékesei, addig általánosságban azt elmondták, az öngyilkosságok megakadályozása, a szuicid-prevenciós tevékenység és a kríziskezelés a büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozók közös, különösen a mentálhigiénés gondozásban döntő szerepet játszó pszichológusok, lelkészek és nevelők kiemelt feladata. A fogvatartottak rendszeresen részt vehetnek és vesznek lelkigyakorlatokon, személyiség-, szociális készség- és kommunikációfejlesztő, agressziókezelő, gyógyító- és rehabilitációs programokon, kulturális foglalkozásokon. Ha egy fogvatartottnak öngyilkossági szándéka merül fel, öngyilkossági kísérletet követ el, haladéktalanul pszichológusi, vagy pszichiáter szakorvosi segítséget kap. Ha szükséges, valamint szuicid szándékáról nem mond le, tartósabb kezelésre beutalják a büntetés-végrehajtás pszichiátriai szakintézményébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik