Szórakozás

Dráma és tragédia zajlik Damu családjában?

Elképesztő információ jutott a Hír24 birtokába. Damu Roland egyik ismerőse úgy tudja, hogy a színész rokonai összeroppantak, ugyanis még elbúcsúzni sem tudtak a hírességtől.

Mint ismeretes, az egykori sorozatsztárt csütörtökön, minden előzetes értesítés nélkül bilincsben vitték be a börtönbe a pszichiátriáról. Ruttner György, a színész ügyvédje már akkor elmondta a Hír24-nek, méltánytalannak tartja az eljárást, hiszen ügyfelének még csak arra sem adtak lehetőséget, hogy elbúcsúzhasson a szeretteitől és magához vegye azokat a holmikat, amelyekre a bv-ben szüksége lesz.

Damu egyik ismerőse azt állítja, hogy a rokonoknál ez a dolog végképp kiverte a biztosítékot. Teljesen padlóra kerültek, hiszen arra számítottak, hogy a hónap végéig biztosan szabadlábon maradhat a híresség. A színész szerettei csak akkor értesültek arról, hogy Roland börtönben van, amikor már nem lehetett hozzá bemenni.

Ráadásul, mint tudjuk, a börtönlátogatásnak szigorú szabályai vannak, így jó esély van arra is, hogy a nem közvetlen rokonok vagy barátok csak évek múlva láthatják újra személyesen Damut.

Az ismerős azt állítja, a család attól retteg, hogy a megszakított pszichiátriai kezelésnek tragédia lesz a vége. Ezt egyébként korábban egy, a Hír24 által megkérdezett pszichiáter sem tartotta kizártnak. Informátorunk állítja, a híresség egyik rokona azt mondta neki, ha „Rolival valami baj történik a börtönben, ő is felköti magát.”

Bár nagyon úgy tűnik, hogy a hatóságok döntése megmásíthatatlan, és Damu Roland most már végleg bent marad a börtönben, a rokonok azért még bíznak a csodában, hogy Ruttner György fellebbezésének helyt ad a bíróság és a színész még egy kis időre legalább újra szabadlábra kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik