Szórakozás

Terhes az RTL sztárja? Most szakított!

Az utóbbi napokban futótűzként terjedt a hír, VV Cristofel feleségül akarja venni Veronikát. Egyesek szerint a lány babát vár.

Veronika a Hír24 érdeklődésére elmondta, valóban titkolt eddig valamit, de nem azt, hogy gyermeket vár, ugyanis nem terhes. Viszont most beszél arról először, hogy ezúttal tényleg szakított Cristofel, aki csúnyán viselkedett vele, ezért végleg betelt a pohár. A ValóVilág egykori játékosa a részletekről nem szívesen beszélt, de azt kijelentette, ez a szétválás most tényleg nem olyan, mint amilyenek a korábbiak voltak.

„Persze, máskor is összekaptunk, de ez most tényleg végleges. Már el is költözött tőlem Cristofel. Telefonon beszéltünk azóta is, mert ő szeretné folytatni, én viszont hajthatatlan vagyok. Tudok róla, hogy mindenhol elmondta, el akar venni, de szerintem ez is komolytalan dolog. Nem kérte meg a kezem, nem hozott nekem gyűrűt, akkor meg miről beszél?” – mondta Veronika, aki azt is hozzátette, hiába is kérte volna feleségül a fiú, ő biztosan nemmel válaszolt volna.

Veronika azt sem titkolja, hogy Cristofel folyamatosan mondogatta neki, gyereket akar tőle, a lány viszont ezt a dolgot sem vette komolyan, ő nem akart babát egykori lakótársától.

Veronikától megkérdeztük, igaz-e, hogy egykori szerelme megverte őt. A lány azt állítja, Cristofel soha nem emelt rá kezet, akkor ugyanis sokkal korábban kitette volna a szűrét.

A történtek ellenére Veronika szerencsére nincs rossz lelkiállapotban. Mint mondja, nagyon élvezi, hogy Cristofel nem lóg rajta minden pillanatban. Ráadásul így több ideje jut a tanulásra is és újabban rengeteg időt tölt barátnőivel is, akiket az utóbbi időben éppen a párkapcsolata miatt hanyagolt el.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.