Szórakozás

Megműtötték VV Veronika orrát

Cristofel órákon át toporzékolt a klinika folyosóján, amíg szerelme orrából a plasztikai sebészek farigcsáltak szemrevaló nózit.

“Eljött a nap! Ma édes szívemnek, Veronikának műtik az orrát! Egész nap vele leszek! És egy nap, tudnotok kell, hogy megkérem a kezét! Jók legyetek, csaó!” – kürtölte világgá VV Cristofel tegnap az interneten, majd autóba ültek, hogy a szavakat tettek is kövessék. Igaz, a VV csődörére csak lelki terheket rótt a sors, hiszen nem volt más teendője, mint szerelmes férfiként végig ülni azt a három órát, amíg a szakavatott kezek vésők és fogók segítségével Veronika orrán munkálkodnak.
– Most hívtak, hogy menjek be – mondta a műtétet követően Cristofel telefonon – Azt mondják, minden rendben ment, nem volt komplikáció – magyarázta izgatottan.

Veronika már nem először fekszik kés alá. A száját, a melleit is megoperálták korábban, sőt, néhány hete egy fogfehérítésen is részt vett. Az orra azonban régóta zavarta, hiszen sem a méretével, sem a formájával nem volt elégedett. Mindez néhány nappal azok után, hogy a szájával kereste fel a plasztikai sebészt.

“Szerettem volna újra dúsabb ajkakat, ezért úgy döntöttem, hogy ismét feltöltetem” – nyilatkozta a Hír24-nek, pár nappal ezelőtt. “Cristofel is pártolta az ötletemet. Igaz, azt is hozzátette, nagyon fél attól, hogy így most még szebb leszek majd, és mások is rám hajtanak. Én azonban nem vagyok olyan, aki megcsalja a másikat, ráadásul én Cristofelt nagyon szeretem” – mondta akkor.
Az orrműtéttel kapcsolatban egyelőre hiába kerestük, hiszen a műtétet követően feltehetően csak ma reggelre lesz olyan állapotban, hogy érdemben elmondhassa véleményét a végeredményről. Azt mindenesetre megtudtuk, szerelme a legnagyobb titokban azon mesterkedik, hogy egy új felső kategóriás autóval lepje meg magukat. A márkás német jármű vásárlásáról azonban Cristofel egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik