Mint ahogyan arról már beszámoltunk, Damu az elmúlt héten rosszul lett az utcán. Azonnal kórházba vitték, ahol az elsődleges vizsgálatok után az orvosok szívinfarktusra gyanakodtak. A későbbi vizsgálatok ezt ugyan nem igazolták és azt mostanáig nem tudni, mitől érzi magát rosszul a börtönbüntetésre ítélt híresség.
Az azonban bizonyos, hogy fizikai erőnléte és a pszichés állapota is egyre rosszabb – tájékoztatta a Hír24-et Damu Roland ügyvédje, Ruttner György. A jogász részletes tájékoztatással nem kívánt szolgálni ügyfele egészségi állapotáról, de azt nem tagadja, hogy a TV2 egykori sztárja állandó felügyeletre szorul. Éppen ezért megtették a megfelelő jogi lépéseket és halasztási kérelmet terjesztettek be a bírósághoz, hogy Damu börtönbevonulását elhalaszthassák. Ennek eredményére még várni kell, de vélhetően hamarosan határozatot hoz ebben is a taláros testület.
A Hír24 által megkérdezett pszichológus szerint van miért aggódni Damu Roland esetében. Úgy érzi, hogy a színész teljesen összeroppanhat, ha bekerül a börtönbe, de azt se tartja kizártnak, hogy esetleg maga ellen forduljon. Igaz, erre fogvatartottak esetében szigorúan figyelnek, de hát tudjuk, hogy még ennek ellenére is történnek öngyilkosságok a rabok között. Ráadásul a pszichés betegségek mind kihatnak az ember immunrendszerére, így egyáltalán nem csoda, ha Damu Roland az utóbbi időben fizikálisan is padlóra került. A pszichológus azt mondja, szerinte kórházi kezelésre lenne szüksége a színésznek és teljes nyugalomra, mindenkitől elzártan.