Szórakozás

Csúnyán átverték a magyar hírességet

Még sosem érezte magát ennyire átverve Nádas György, mint a napokban, amikor egy konferenciára kapott meghívást Ráckevére, ahol fiatal média szakos hallgatóknak kellett volna előadást tartania a 30 éves kabaréban való tapasztalatairól.

“Mivel tudtam, hogy a hely kiválóan alkalmas színvonalas konferenciák megtartására, a meghívóm is valódinak tűnt, sőt a téma is passzolt hozzám, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy csúnyán átvernek” – mesélte a humorista. “Annak rendje és módja szerint megérkeztem a szállodába, ahol a – mint később megtudtam – beavatott személyzet szívélyesen mosolyogva vezetett a konferenciaterembe. Amikor benyitottam az ajtón, nagy meglepetésemre a sok fiatal helyett, csak régi jó barátom, Farkasházy Tivadar ült izgatottan a széken. Teddy meg akart tréfálni, de nem volt jó közönség, mert humora abszolút nincs! ” – élcelődött Nádas.

„Szóval nem voltam jó közönség? Nádas Gyuri sem a régi” – tette hozzá Teddy. “Az az igazság, hogy én összetévesztettem őt Markossal, amikor meghívtam, de most már mindegy!”  – vágott vissza a Heti Hetes sztárja.

A hétvégének azonban más érdekessége is volt, Nádas György végig azon izgult, hogy ne akkor szülessen meg unokája, a kis Olivér, amikor ő éppen “konferenciázik”. A kis jövevény végül meghallgatta a papát és csak másnap érkezett, amikor a büszke nagypapa már ott izgulhatott a kórházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik