Szórakozás

Videó: Damu jelentkezett a rendőrségen – Állítja: ártatlan

Damu Roland a mai napon jelentkezett a XIV. kerületi Rendőrkapitányságon, amit ezentúl kétnaponta meg kell tennie a korlátozó végzésben előírtak szerint. A színészt tegnap jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt.

Damu a rendőrkapitányságra menet arról is beszélt, hogyan teltek az ítélethozatal utáni órái.

„A tegnap éjszaka elég viharos volt, családi körben töltöttem. Az anyósom és a menyasszonyom tartották bennem a lelket. Fölébredtem, elmentem dolgozni. Most pedig itt vagyok a Stefánia úton, a rendőrkapitányság előtt, ahol kétnaponta le kell jelentkeznem. Ez lesz az első ilyen alkalom. Természetesen mindent úgy csinálok, ahogy a hatóság előírta.”

A színész azt is elmondta, nincs szándékában elhagyni Budapestet, és a szökésen sem gondolkodik. Továbbra is azt hangsúlyozza, hogy ártatlan, amiért őt elítélték, nem követte el, vagyis nem erőszakolta meg volt párját, sőt, állítja még csak nem is bántalmazta őt.

Azt sem titkolta, hogy továbbra is harcolnak azért, hogy bebizonyosodjon az ártatlansága, ahogy fogalmazott, itt nem fog megállni a történet.

Üzenet mindenkinek, aki kezet emel a családra

Közben a szexuális erőszak áldozatai számára segítséget nyújtó KERET Koalíció („Koalíció a szexuális Erőszak Ellen a Túlélőkért”) közleményt adott ki, melyben üdvözlik a Fővárosi Törvényszék jogerős határozatát, mellyel Damu Rolandot erőszakos közösülés, testi sértés kísérlete és két rendbeli személyi szabadság megsértése miatt bűnösnek találta.

Mint minden, a párkapcsolati erőszakról szóló, nagy nyilvánosság előtt zajló bírósági eljárásnak, ennek is komoly hatása van a családon belüli erőszak társadalmi megítélésére: jelen esetben azt az üzenetet közvetíti, hogy a nők elleni erőszak bűncselekmény, amelynek büntetése több évi börtönbüntetés – írják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik