Szórakozás

Hónapokig munkanélküliként nélkülözött az RTL felfedezettje

Gyulai Attila, a Csillag Születik felfedezettje fél évig nélkülözött azért, hogy beindíthassa saját vállalkozását, s életét a festészetnek szentelhesse.

Mindenkit lenyűgözött a Csillag Születikben nyújtott produkciójával Gyulai Attila, aki három perc alatt egy egész Michael Jackson-portrét készített egy közel egyméteres, fekete vászonra. Kezdetben semmi sem látszott a készülő remekműből, hiszen az mindössze az utolsó másodpercekben elevenedett meg a zsűri és a nézők szeme láttára. Bár Hajós András szinte már az elején lemondott arról, hogy bármi jó kisülhet a produkcióból, végül kellemesen kellett csalódnia. Gyulai Attila állítja, éppen ez volt a cél. „Az a műfaj, amit én űzök ebben is egyedülálló. Hiszen kizárólag az utolsó másodpercben derül ki, min is dolgoztam perceken keresztül. A kész munka csak ekkor válik szemmel láthatóvá” – árulta el a Hír24-nek Gyulai Attila, aki biztos állását adta fel azért, hogy kedvenc szenvedélyének, a festészetnek hódolhasson.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

„Évekig dolgoztam tisztes polgárként, három műszakban, multiknál. Ám folyamatosan lelkiismeret furdalásom volt, mert úgy éreztem, nem azt csinálom, amiben boldog lehetnék. Ezért úgy döntöttem, ugrok egy nagyot a mélybe és belevágok a szenvedélyembe” – mesélte a grafikusként is dolgozó kiscsillag, akinek nem ment zökkenőmentesen a karriermódosítás. „Fél évig zsíros kenyéren éltem és nélkülöztem. Magam készítettem a névjegykártyáim , és minden lehetséges fórumon reklámoztam magam, hogy beindítsam az üzletem. Persze nem bánom, mert ma már négy-öt lábon állok a festészet terén, ez az életem” – mondta lelkesen Gyulai Attila, aki ígéri, fog még meglepetést okozni a Csillag Születik színpadán.

„Teljesen autodidakta módon képzem magam, így mindig van mit fejlődnöm. Az előadásmódomon biztos, hogy csiszolok majd, mert ezen a téren vannak még hiányosságaim. Látványban azonban igyekszem minél többet nyújtani. A 3D-től, az UV-festésen át rengeteg válfaja létezik ennek a műfajnak. Remélem a közönség is élvezni fogja őket, valamint a showbiznisz és a festészet találkozásával közelebb hozhatom az emberekhez a művészetet is” – nyilatkozta a Csillag Születik festőművész felfedezettje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik