Szórakozás

Hatalmas bajban a magyar művészek

A magyar celebek egy jelentős része nem titkolja, tartalékaikat élik fel, ugyanis fellépéseik az utóbbi időben felére csökkentek. Általános vélemény, hogy nemcsak a gazdasági válság miatt kerültek bajba a magyar művészek, hanem azért is, mert egyre kevesebb a rendezvény és túl sok az előadó.

Mint mondják, korábban csak a január számított holtszezonnak, akkor alig volt fellépésük. Tavaly az átlagosnál rosszabb volt a helyzet, akkor kimutathatóan 20 százalékkal kevesebb bulit csináltak, mint az előző évben és persze nem a saját hibájukból. Egészen egyszerűen az emberek egyre kevesebbet költöttek szórakozásra és ezt még a legnépszerűbb előadók is megérezték.

„Reménykedtünk benne, hogy a 2012-es év jobb lesz, mint az előző, de most úgy tűnik, még rosszabb. Korábban minden hétvégére volt egy fellépésünk, most például januárban, februárban és márciusban semmi nincs. Áprilistól is csupán havi két buli van lekötve, ami azt jelenti, hogy körülbelül megfeleződött a felkérések száma. Ezt pedig anyagilag is komolyan megérezzük.” – mondta a Hír24-nek az egyik neve elhallgatását kérő előadó.

A művészek közül többen is elmondták, azon gondolkodnak, hogy kitanulnak valami mesterséget, amit esetleg szívesen csinálnak majd a művészeti tevékenységük mellett, hogy plusz bevételhez juttathassa a családot.

A celebek a nehéz helyzet ellenére bíznak abban, hogy nyáron esetleg többen hívják majd fellépni őket és akkor újra tudnak majd biztonsági tartalékot gyűjteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik