Szórakozás

Lipcsei Betta az autóban is csinálja

Míg Sarka Kata koccanása után egy életre megtanulta, hogy nem sminkel az autóban, addig Lipcsei Betta és Szunai Linda bátran igazgatja sminkjét a volán mögött.

Sarka Kata állítása szerint jól vezet, ám ennek ellenére férje nem érzi magát biztonságba a kétgyermekes anyuka mellett. Talán mindebben közrejátszhat az is, hogy Hajdúné korábban egy sminkelésből adódó balesetet is szenvedett. A hibátlan testalkatú anyuka ugyanis egy dugó kellős közepén állt neki a make-upnak. Ám figyelmetlensége az autója összezúzásába került, így Sarka Kata megfogadta, hogy soha többet nem tesz ilyet. Máshogy áll a volán mögötti sminkeléshez Szunai Linda és Lipcsei Betta szépségkirálynő.

„Nagyon szeretek vezetni, és a piros lámpánál lévő időt ki szoktam használni. Persze nem ott szoktam a teljes sminket felvinni, de egy kis igazítás belefér” – árulta el Szunai Linda. Míg ő csak egy-két utolsó simítást tesz make-upján, addig Lipcsei Betta profikat megszégyenítő módon sminkel vezetés közben. „Nem kis profizmussal kezelem ezt a dolgot. A piros lámpánál én is szoktam sminkelni. Persze én sem a teljes sminket dobom fel, de bátran igazítok, vagy újítók a sminkemen az autóban” – mondta Lipcsei Betta, aki még azt is tudja, merre vannak hosszabb vagy rövidebb lámpák. „Kitapasztaltam, hogy merre vannak hosszabb piros lámpák. Ezeknél egész jól lehet sminkelni, de egy szempillaspirálozást azért nem vállalnék be” – nyilatkozta a szépségkirálynő, akinek még soha nem volt ebből adódó balesete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik