Szórakozás

Lefogyott a magyar színésznő – Elárulta, miért

Pokorny Liának két színházi szerepet, a Csillag Születik élő adásfolyamait és a családi életét kell összehangolnia ahhoz, minden gördülékenyen működjön.

Nincs könnyű helyzetben Pokorny Lia, aki a Csillag Születik zsűritagjaként egy újabb örömteli feladattal lett gazdagabb. A színésznő rendkívül örül az új kihívásnak, ám azt elismeri, hogy voltak kezdeti aggodalmai, ugyanis fogalma sem volt arról, hogyan hangolja majd össze elfoglaltságait és a családi életét.

Milyen érzésekkel vágott neki a Csillag Születiknek, mint zsűritag?

Mikor kiderült, hogy az RTL Klub rám gondolt, természetesen nagyon örültem. Ugyanakkor rám tört az izgalom, hiszen egy olyan feladatot bíztak rám, amiben még nem próbáltam ki magamat. Ilyenkor mindig két utat látok: vagy jön a pánik, és az ember elfogadja, hogy ezt a hegyet nem tudja megmászni, vagy félreteszi a félelmeit és belevág a dologba. Nálam az utóbbi történt, hiszen annyira izgatott a tehetségkutató, illetve az, hogy én ebben részt vehetek, hogy inkább túlléptem a kezdeti aggodalmaimon, és belevetettem magam a dologba. Szerencsére ez könnyebben ment, mint gondoltam.

Ezek szerint nem okozott problémát, hogy egy hatalmas stúdióban több száz ember előtt kell véleményt alkotnia egy-egy produkcióról?

Amíg a zsűri nem foglalja el a helyét, iszonyatos izgalom van rajtam. Szerencsére ez csak addig tart, amíg be nem jön az első versenyző. Onnantól kezdve minden megszűnik, és egyedül rá, illetve az előadására koncentrálok. Minden idegszálammal azon vagyok, hogy maximálisan befogadjam a produkciót, hiszen arról véleményt kell alkotnom.

Mennyire megy könnyen ez a véleményformálás és a zsűritársakkal való együttműködés?

Szerintem remek csapat vagyunk. Mindannyian különbözünk, de ez nem jelent fennakadást. Én elmondom azt, ahogy én látom, majd a többiek, akiknek teljesen más a szemszöge, mégsem kapunk hajba. Így van ez például Puzsér Róberttel is, aki nagyon sajátos szűrőn keresztül látja a dolgokat. Mégse veszünk össze, hiszen kifejezetten inspirál az ő eltérő látásmódja. Mindig tanulok abból, ha valamiben nem vagyunk közös nevezőn.

Az élő adásokban mindenki láthatja majd, hogyan is tud együttműködni a zsűri. Mindez – plusz a hétről hétre való zsűrizés – nem lesz megterhelő a számára? Össze lehet ezt egyeztetni a színházi elfoglaltságokkal?

Nem könnyű dolog, de megoldható, csak állandó matematikázást igényel. Ám a két színházi szerepem, valamint a Csillag Születik adta elfoglaltságaim összehangolása nem kizárólag az én feladatom, ráadásul a Black Comedyben egy váltótársat is kaptam, így sokkal könnyebben megy a színházi munka is.

Elképzelhető, hogy ez a rengeteg elfoglaltság is közrejátszott abban, hogy az utóbbi időben rendkívül lefogyott?

Ez egy érdekes dolog, hiszen hosszú ideig küzdöttem azért, hogy formába hozzam magam. Amíg erre koncentráltam nem sikerült úgy, ahogy én szerettem volna. Most se nem tornázom, se nem fogyókúrázom, mégis jó néhány kilót ledobtam. Valószínűleg ez köszönhető a párhuzamosan futó elfoglaltságaimnak is, de nagyon jól érzem így magam.

Erről mindenki meggyőződhet, aki csak Önre néz. Kirobbanó formában van, a karrierje is szárnyal. Marad még idő a családra is?

A fiam ebben a hajtásban nőtt fel, éppen ezért nagyon rugalmas gyerek. Megszokta azt, hogy nincs túl sok rendszer az életünkben, de ő ezt remekül tolerálja. Igyekszem rá is minél több időt szakítani, de ahogy korábban is, úgy most is a nyár lesz a mi igazi közös időszakunk. Akkor csak és kizárólag az övé vagyok, és ez most sem lesz másképp. Addig pedig marad a lóti-futi és a hétköznap este becsusszanó szabad órák. Jól megvoltunk így eddig is, és remélem, ez most sem fog változni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik