A hosszúhétvégén valamennyi snowboardos és síelő összegyűlik, hogy együtt zárja a téli idényt és együtt ünnepeljen. A jubileumi rendezvény első napján, nemzeti ünnepünk alkalmából a snowboardosok együtt csúsznak le a hegyről. Az izgalmas döntők mellett pedig szombaton megrendezik az első retro futamot, ahol a senior versenyzők az egykor még divatosnak, ma már inkább viccesnek számító ruhájukban állnak rajthoz.
A bajnokságon paralell szlalom, paralell óriás, boardercross és a látványos big air, valamint slope style számokban avatnak bajnokokat. Síben a szabad stílusúak országos bajnoksága mellet sí crossban, az alpesi sízők pedig óriás műlesiklásban versenyeznek. Emellett hófoci, a népszerű, kifejezetten lányokra szabott silde jam, és egy esti snowboard ollie jam is kiegészíti a programokat. Esténként több helyszínen szerveznek bulikat, ahol magyar dj-k gondoskodnak a hangulatról.
A szombati retro futam keretében a régi idők nagyjai, korhű szerelésben találkoznak a rajtnál, hogy újra összemérjék tudásukat. A főszervező tiszteletére kiállításra is készül, a Fundango márkához köthető ereklyékből.
A résztvevőknek fotó – és videópályázatot is hirdetnek a szervezők, mellyel muraui szezonbérletet vagy egy teljes szezonra való ruhát nyerhetnek a legjobbak. A felhívásra március 25-ig az elmúlt 19 év, vagy az idei esemény legjobb felvételeivel lehet nevezni.
20. Fundango Snowboard Magyar Bajnokság és Síkupa
Murau, Kreischberg 2012. március 15-18.
Nevezés, szállásinfo, versenykiírás és programok:
http://www.fundangosports.com/murau20
Snowboard versenyszámok: PS, PGS, BA, SS, BX
Sí versenyszámok: GS, SX, BA, SS
Részletes program:
Március 15. (csütörtök, 1. nap)
- 8.30-9.00 Rajtszám osztás
- 8.45 Versenyzői tájékoztató (sí Giant Slalom)
- 9.00-9.45 Pályanézés
- 10.00 Rajt: Alpesi Club Sí Giant Slalom, Magyar Kupa
- A verseny után díjkiosztó (GS)
- 10.30-12.30 és 14.00-15.00 Hivatalos Smith Optics Slope Style és
Burn Big Air edzés 14:00-15:00 Speedstrecke – PS edzés
- 15:00 Jubileumi Nyitó Felvonulás http://www.facebook.com/events/100139403448974/
- 22.00 Bankár Mulató Party
Március 16. (péntek, 2. nap)
- 8.30-9.30 Rajtszám osztás
- 9.30-10.15 Smith Optics Slope Style edzés
- 10.30 Smith Optics Slope Style
- 13:00-13:30 Pályanézés: FUNDANGO Snowboard Paralel Slalom
- 13.30 Rajt: FUNDANGO Snowboard Paralel Slalom
- 15:00 Döntő Paralel Slalom
- 16:00 Ollie Jam és Pow Cukor Girls Winch Session
- A verseny után gyerek kategóriákban díjkiosztó ( PSL, SS)
- 21.00 FUNDANGO Jubileumi Party
Március 17. (szombat, 3. nap)
- 8.30-9.00 Rajtszám osztás
- 9.00-9.45 Pályanézés:FUNDANGO Snowboard Paralel Giant Slalom, Bankár Mulató Kupa Amatőr
- 10.00 Rajt: FUNDANGO Snowboard Paralel Giant Slalom, Bankár Mulató Kupa Amatőr
- 11.15-11.45 Burn Big Air edzés
- 12.00-14.00 Burn Big Air kvalifikáció
- 15.00 Burn Big Air döntő és Retro futam, PGS profi döntő
- 16.00 Hófoci bajnokság
- 21.00 FUNDANGO Rider’s vacsora (Hotel Relax)
- 23.00 Díjkiosztó (Carver Pub Hotel Relax)
- 24.00 Party (Carver Pub Hotel Relax)
Március 18. (vasárnap, 4. nap)
- 8.30-9.00 Rajtszám osztás, pályanézés
- 9.00-9.45 Sícross, Boardercross edzés
- 10.00 Rajt: Sícross, Boardercross
- 14.00 Az aznapi számok díjkiosztója