Szórakozás

Kelemen Anna visszatért – Így néz ki most

Kelemen Anna két év után visszatér a képernyőre, és a Frizbiben elárulta azt is: Havas Henriken múlt volna a szex.

Négyszer már átverte vendéglátóját, megállapodásuk ellenére nem jelent meg a stúdióban. Mindenki megdöbbenésére szerdán dél körül pontosan érkezett, mosolygott és úgy vállalta a beszélgetést Hajdú Péterrel, hogy korábban semmiről nem egyeztetett vele előre. Kelemen Anna ráadásul a helyszínen tucatjával megjelent újságíróknak is készségesen felelt, hiszen mint mondja, nagy tervei vannak a jövőre nézve. A vele készített interjúból egyébként az is kiderült, kokainfüggő korszakában adott interjúkat Havas Henriknek, és nem rajta múlott, hogy ne kerüljenek közelebb egymáshoz.

„Martin Gore-ral minden volt, egy rocksztártól begerjedek” – magyarázta Annácska, aki azt sem titkolta, a kokain segített levetkőzni a gátlásait, noha egyébként sem volt túl komplexusos. Havas Henrikkel hónapokat volt összezárva a közös könyvük kapcsán, és Havas már számos fórumon elárulta, Anna nem volt tiszta a beszélgetéseik alatt.
„Szex? Abban az állapotomban nem rajtam múlott volna. Elég lett volna, ha erősen odadörzsöl a falhoz, és azt mondja: – Hú, mennyire kemény!” – emlékezett mosolyogva Anna, egyben felmentve Havast az esetleges szexuális együttlétük vádja alól.

A volt playmate azt sem titkolta, jelenleg hétszáz köbcentis implantátumokkal őrjíti a férfiakat, és életében másodjára szerelmes.
„Pár évvel idősebb nálam, szex már volt köztünk. Szerintem sejti, hogy mit érzek. Ha szerelmes vagyok, akkor sokszor sírok, és zavarban is vagyok a férfi előtt” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik