Szórakozás

Az RTL sem tudja, mennyi pénzt kaptak az éhező gyerekek

Tavaly 177 millió forintot kampányoltak össze a ValóVilág negyedik szériájának játékosai a Minden gyerek lakjon jól! elnevezésű alapítványnak, melyből aztán szegény sorsú családok saját kis gazdaságokat hozhattak létre.

A VV játékosait idén is bevonták a Minden gyerek lakjon jól! elnevezésű kampányba, ám ellentétben a tavalyi gyakorlattal, az idén nagy hallgatás övezte, mennyi pénzt is sikerült összegyűjteni az éhező gyerekeknek. Mint kiderült, nem véletlen, hogy az RTL Klub nem közölt konkrét összeget a műsor végén.

Pedig a játékosok idén is nagy lelkesedéssel biztatták a nézőket az adakozásra, sőt, saját holmijaikból maguk is vittek ajándékot néhány rászoruló családnak. A villalakók azt is megnézhették, milyen vetőmagokat, állatokat kaptak a szegény sorsú famíliák a Minden gyermek lakjon jól! Alapítványtól. A rászorulók ezeket az adományokat a negyedik széria játékosai által összegyűjtött 177 millió forintnak köszönhetik.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Természetesen a Hír24 is kíváncsi volt arra, hogyan sikerült a VV játékosainak idei összefogása, amiről Kolosi Péter, a csatorna programigazgatóját és Rubint Kristófot, a ValóVilág kreatív főszerkesztőjét is megkérdeztük. Mindketten megerősítették, az RTL Klubnak nincs tudomása arról, hogy az idén mennyi pénzt sikerült összegyűjteni a villalakók segítségével. Mint mondják, ennek az az oka, hogy ezúttal nem ők szervezték a gyűjtést, csupán a kampány mellé álltak. Az idei tehát más típusú akció volt, mint az előző évi, ennek ellenére az RTL illetékesei biztosak abban, hogy idén is sokan adakozhattak a ValóVilág játékosainak felhívására.

A Minden gyermek lakjon jól! Alapítvány illetékesét telefonon kerestük, hogy érdeklődjünk az RTL-es kampány eredményéről, de csupán azt közölték velünk, kérdéseinket írásban kérik. Természetesen kérésüknek eleget tettünk, de sajnos elektronikus levelünkre mostanáig nem érkezett válasz, így nem lehet tudni, mennyi pénzt oszthat szét az alapítvány a VV5 játékosainak jóvoltából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik