Szórakozás

Újabb titkok a ma szabaduló Stohl Andrással kapcsolatban

Már nem csak az titok, hogy pontosan mikor szabadul Stohl András a börtönből, de azt sem akarják elárulni, ki várja családtagjai közül, és pontosan hová vezet majd az első útja a börtönből.

Bár logikus lenne, hogy a színész egyből haza megy, de lehet, hogy szeretne kicsit elbújni az újságírók elől, ezért inkább keres egy csendes rejtekhelyet családjával együtt. Ruttner György a Hír24 érdeklődésére igencsak titokzatosan válaszolt. Arra, hogy ki és mikor szállítja haza Stohlt, azt mondta: természetesen ő tudja, de nem kívánja elárulni. Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a színészt bevonulásakor éppen Ruttner György kísérte a büntetés-végrehajtási intézetbe, így logikus lenne, ha a távozáskor is ő venné pártfogásába ügyfelét. Bár attól vélhetően nem kell tartani, hogy Stohl Andrást atrocitás érné a börtönkapuban, de az újságírók rohamára azért számítani lehet.

Bár egyesek tudni vélik, hogy a színészt nagy bulival várják majd a szerettei, erről egyik legjobb barátja, Bodrogi Gyula nem tud.

Egyébként nyílván ez a híresztelés azért kapott szárnyra, mert a színészt a bevonulása előtti estén a szomszédjai és barátai egy kis partival búcsúztatták, amiről a Hír24 korábban exkluzív beszámolót is közölt.


Stohl András Bodrogi Gyulával
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Bordogi Gyula érdeklődésünkre elmondta, ő sem szervez külön bulit kollégájának, de természetesen bármikor szívesen látja, ha találkozni szeretne vele, miután kiengedik a börtönből. A Nemzet Színésze arról is beszámolt, hogy a Nemzeti Színház biztosan leszerződteti Stohlt. Bodrogi Gyula készségesen mesélt arról is, hogy a nézők és a kollégái is nagyon hiányolják már Bucit. A nézők folyamatosan érdeklődnek, mikor lehet jegyet vásárolni azokra az előadásokra, amelyekben Stohl András szerepel. Bodrogi Gyula úgy véli, ezek a dolgok sokkal fontosabbak annál, mint az, hogy a barátja hogyan hagyja majd el a börtönt.

A Hír24 egyébként olyan pletykákat is hallott, hogy Stohl barátai eredetileg valóban bulival várták volna a szabaduló színészt, de miután több felől is támadták őket, mondván nem ízléses dolog ünnepelni, miközben a baleset sérültje még mindig nem épült fel teljesen, így inkább elhalasztották az összejövetelt. Persze elképzelhető, hogy ezek valóban csak légből kapott hírek.

Az azonban nem az, hogy Stohl Andrást és családját egyik rajongója szívesen látná Írországi birtokán, ahol minden körülmény adott ahhoz, hogy a színész kipihenhesse magát. A felajánlás Ruttner Györgyhöz érkezett, ám Stohl András egy darabig vélhetően még nem élhet vele, hiszen a feltételes szabadon bocsátás ideje alatt nem mehet külföldre. Ez pedig még több hónap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik