Dorkát a szakma sokszor Berlinbe hívja. Mit gondolsz, tudnál egyáltalán huzamosabb ideig külföldön élni?
Egy készülő projekt rendezőjeként (babonából nem akarok még beszélni róla) egyelőre maradok-maradunk itthon, de a szakma, a színészet és a rendezés mellett még két utat képzeltem el – és már látom is magam előtt. Az egyik a tanulás és az ebből fakadó folyamatos fejlődés, a másik pedig az apaság, amit már nagyon izgatottan várom. Ez az új életfeladatom. Minden megadatik, amit kértem, és folyamatosan új célokat tűzök ki magam elé.
Mibe vágnál bele például ma este?
Az interjúra jövet azon gondolkodtam, hogy ha már kommunikáció szakos vagyok, létre kéne hozni egy önsegélyező kispapaklubot. Olyan apukáknak, akik hozzám hasonlóan először találkoznak ezzel az élménnyel, azért, hogy megoszthassák egymással a tapasztalataikat, a gondolataikat, a kétségeiket. Tejfakasztó bulin ittasodnak le annyira a férfiak, hogy elmondják egymásnak, mi hogy volt a gyerekkel, vagy hogy egyáltalán egymás között szóba merjék hozni az apasággal kapcsolatos érzelmeiket. Mi férfiak hajlamosabbak vagyunk bezárkózni, nem tartjuk elég férfiasnak, vagy nem merjük felvállalni, hogy mennyi minden foglalkoztat bennünket leendő apaként. Ez is a kommunikáció része, hogy merjük vállalni a bennünk felmerülő kétségeket, hogy az ember megkérdezi magától, hogy egyáltalán készen áll-e az apaságra, vagy hogy mit jelent eltartani egy családot, milyen felelősséget vállal az, akinek gyereke születik.
Te hogy állsz ezzel?
Most már készen. Egzisztenciális biztonság kell hozzá, és valaki, akit szeret, akivel együtt vállaltál a gyereket. Ezek a legfontosabbak.
Az interjú folytatása a Marie Clairben, a fotózásról készült werkvideót pedig megnézheted itt:
