Szeptember közepén, az RTL Klub Reggeli című élő műsorában árulta el ország-világnak, három hónapos terhes. “Amikor korábban azt mondták, majd ha gyereket várok, mindent másképp látok, csak legyintettem. Most viszont minden mindegy, a karrier is másodlagos” – mondta a műsorban Gryllus Dorka, majd már a jövőbeni terveiről is mesélt. “Az énekesnői, rocksztár karrierem biztosan háttérbe szorul, de ezt egyáltalán nem bánom. Örülök, hogy jön egy kicsit nyugisabb időszak” – tette hozzá. A Hír24 már azt is tudja, fiús kismama lehet a színésznőből. Ezt ő maga egy nyilvános helyen újságolta el egy barátnőjének, amelynek olvasónk fültanúja volt. Természetesen Dorkát is szerettük volna megkérdezni – többek között arról is, tudják-e már a kisfiú nevét, de telefonja egyelőre ki van kapcsolva. Magyarországi menedzserét elértük, aki nem kommentálta az értesüléseinket. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a babával kapcsolatos kérdéseinket eljuttatja Dorkához. És amennyiben kíván rájuk reagálni, záros határidőn belül jelentkezik. Válaszait egyelőre várjuk.
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés
- 13:45 Ennyiért veszik meg Gerendaiék a Szigetet
- 13:38 Megérkezett a WhatsApp alkalmazás az Apple Watch-okra
- 13:35 Kevin McCallister felnőtt, és buborékfóliába tekeri a családi házat
- 13:33 Hiába menekült a kapu, így is érvényes maradt a hosszabbításban szerzett gól
- 13:32 Élőben közvetítette Halloween éjszakáján egy rajztanár, hogy meggyilkolja a rokonát és megkésel két nőt
- 13:25 Pintér Bence vitára hívta Orbán Viktort és Magyar Pétert
- 13:16 Betört a női börtönbe egy férfi, és megvert két rabot
- 13:05 Iványi Gábor miatt ment Orbán Viktornak a debreceni milliárdos
- 13:03 Már a katonaságot is bevetik a medvék ellen Japánban
- 12:56 Új mobilalkalmazásokkal állt elő az OTP
- 12:44 Orbánék csütörtökön Wizz Air különgéppel repülnek Washingtonba Trumphoz
- 12:42 Eddig tartott a türelem, kirúgták a Fradi BL-riválisának edzőjét
- 12:18 Megélhetési gondok miatt vállalt civil állást Bacskó Tünde, a Bróker Marcsi főszereplője
- 11:51 Magyarország ellenezte, mégis megszavazta az EU az új klímacélokat
- 11:48 11-en haltak meg egy boszniai idősek otthonában kitört tűzben
- 09:04 Eltűnt egy kisfiú Budapesten, nagy erőkkel keresi a rendőrség
- 09:01 „Önök nem békepártiak, hanem orosz csicskák” – Pottyondy Edina válaszolt Orbán Balázsnak
- 11:22 Török Gábor: A kormánypárti támadások legfeljebb a saját táborukban hatnak úgy, ahogy szeretnék
- 06:10 A 34 éves Zohran Mamdani lett New York polgármestere
- 09:12 Magyar Péter: A rendszerváltás óta most először nyíltan fenyegeti és listázza honfitársait a magyar kormány
- 06:13 Döntött a kormány a magyar katonák iraki missziójáról
- 06:42 Zelenszkij: Az ukrán EU-s tagság blokkolása Orbántól Putyin nyílt támogatása
- 06:40 Maglódi polgármester: Drog szempontjából Maglód nem áll rosszul, nem örülünk, hogy T. Danny miatt emlegetnek
- 10:28 „Kegyetlenül megvertem, de nem követtem el szexuális erőszakot a sérelmére” – 15 évet kértek vizsolyi rémre
- 11:18 „Érezni lehetett a hagyma és a mustár szagát” – vallott a szendviccsel megdobott határvédelmis
