Szórakozás

Ki ez a pasi Keresztes Ildivel? Hát, nem a férje

Rock estet tartottak tegnap a ValóVilágban. A játékosokhoz Keresztes Ildikó érkezett, s bár az Edda egyik tagját vitte magával a vendégségbe, az nem a férje volt.

Lehet, hogy mégiscsak igaza van azoknak, akik szerint nincs rendben az X-Faktor zsűritagjának és férjének, Kicska Lászlónak a házassága? Miután tavaly év végén felröppent válásuk híre, az énekesnő cáfolta, hogy válságba került a kapcsolatuk. Azóta is mindenféle pletykák láttak napvilágot, többek között az is, hogy Kicska Lászlónak már új szerelme van. Ezt eddig hivatalosan nem erősítette meg sem a rocker, sem ismert felesége.

Legyen bárhogyan is, az biztos, ami a ValóVilág tegnap esti összefoglalójába történt mindenképpen gyanúra ad okot. Keresztes Ildikó ugyanis nem férjével, hanem az Edda másik gitárosával, Alapi Istvánnal érkezett a luxusbörtönbe. Az nem derült ki az összefoglalóból, hogy a vendéglátók kifejezett igénye volt-e, hogy István kísérje el Ildikót, vagy az énekesnő maga döntött. Mindenesetre ez az egész azért is furcsa, mert egy korábbi műsorban, nevezetesen az X-Faktorban az énekesnő férjét hívta segítségül, amikor arra lehetőséget kapott. Persze lehet, hogy csak mi értelmezzük rosszul a mostani szituációt.

Az ominózus felvételt IDE KATTINTVA nézheti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik