Szórakozás

Alekosz milliókat költ a barátnőjére – Hamarosan jön a baba?

Nem sajnálja a pénzt újdonsült kedvesére, Betty pedig mindent megkap, amit kér. Alekosz azt sem titkolja, már nem védekeznek.

„Betty nagyon karakán nő, gyakorlatilag mindent megkap Alekosztól, amit csak kitalál magának. Ha egy táblagép jut az eszébe, szinte már aznap kézben tarthatja. Megy is a pénz rendesen” – mondta a Hír24-nek Alekosz egyik ismerőse, a görög hős pedig megkeresésünkre egy percig sem tagadta, igazat meséltek róla.

Alekosz azt mondja, hogy Bettyvel akkora a szerelem, hogy sem a pénzt, sem az energiát nem sajnálja érte.
„Betty hihetetlen mód érti, hogyan működöm. Vannak vitáink, de sohasem sértődik meg. Elmondja, amit gondol, és hagyja, hogy kellően átgondoljam az érveit. Ha két napig tart, akkor addig. Én meg általában arra a megállapításra jutok, hogy igaza van” – magyarázta Alekosz, majd további intim titkokat is elárult. – „Ez egy nagy szerelem, talán csak egy ilyen volt még az életemben. Természetes, hogy ezért nem sajnálok semmit. A költekezés, az anyagi áldozatok csak egy plusz” – tette hozzá.

A TV2-höz botrányos körülmények között átigazoló celeb kérdésünkre azt sem titkolta, komolyabb tervek is szóba kerültek már köztük.
„Nem fogod elhinni, épp most beszélgettünk a gyerekkérdésről. Hogy hogyan nevelnénk. Én a konzervatív nevelést részesítem előnyben, zeneiskolába íratnám, zongorára. Betty gitárra, dobra. Szerintem inget, nyakkendőt kellene hordania, Betty szerint inget, feltűrt ujjal. Egyáltalán nem védekezünk, egyelőre vigyázunk” – magyarázta Alek, utalva arra, hogy rövidesen akár gyarapodhat a családjuk is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik