Szórakozás

VV Eszter már tervezi a folytatást Péterrel

A két villalakó egy meghitt estét töltött együtt, amelyen néhány puszi is elcsattant. Eszter biztos benne, hogy a dolognak lesz folytatása.

Nemrég egymásba karolva andalgott a Fókusz kamerái előtt VV Eszter és Péter. A valóságshow szereplői szemmel láthatóan a ValóVilág falain kívül is élvezték egymás társaságát, hiszen le sem vették a szemüket egymásról. Eszter és Péter ráadásul együtt is jól mutatnak, így könnyen hihetnénk azt, hogy kettőjük kapcsolatából egy újabb villában fogant, ám a villán kívül beteljesülő szerelem lesz. „Hihetetlenül jól éreztük magunkat Péterrel, így a dolognak biztosan lesz folytatása” – nyilatkozta Eszter a Hír24-nek. A kapcsolatuk komolyságát illetően azonban határozott elképzelése van Dr.Eszternek. „Ami Péterrel közöttünk van az szigorúan baráti síkon mozog és marad is. Jól megértjük egymást, rengeteget nevetünk együtt. Valóban élvezzük egymás társaságát, de ennyi. Ebből biztos, hogy nem lesz több” – mondta Eszter, aki tartózkodása okát is elárulta.

„Egyrészt Péter nem az a férfi, akit keresek. Másrészt én könnyen átlátok az ő játszmáin. Nem az a fajta lány vagyok, aki bedől a dumáinak, vagy a hódítási trükkjeinek. Bulizni biztos elmegyünk még párszor, találkozunk is még, de barátok maradunk, ennyi biztos” – állította egyértelműen VV Eszter, aki korábbi szerelmével – akinek még a villából is kiüzent ─ lezárta kapcsolatát. „Azóta beszéltünk, majd később találkoztunk is. Megbeszéltük a dolgokat és jobbnak láttuk, ha most nem erőltetünk semmit. Már csak azért sem, mert ő jelenleg párkapcsolatban van. Persze nem ez az egyetlen ok, egyszerűen csak úgy látjuk, jobb, ha most nem erőltetünk semmit. Ha nekünk kettőnknek van még dolga egymással a jövőben, az utunk még biztos találkozik. Meglátjuk, mit hoz a sors” – árulta el VV Eszter.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.