Szórakozás

Nem áll szóba lánya a magyar zenésszel

Elutasítja édesapja közeledését Emilió lánya. A zenész bízik benne, hogy kisebbik gyermeke lehet majd az összekötő kapocs kettőjük között.

Elutasítja édesapja közeledését Emilió lánya. A zenész bízik benne, hogy kisebbik gyermeke lehet majd az összekötő kapocs kettőjük között.

Egyik szeme sír, a másik nevet Emiliónak. A zenész boldog családi életet él második feleségével, Bangó Margit unokájával, Tinával, és a novemberben született közös gyermekükkel, Noával, ám fél, hogy nagyobbik lányát teljesen elveszíti.

“13 éves, pont dackorszakban van” – mesélte Emilió, aki úgy véli, gyermeke édesanyja hangolja ellene a kamaszlányt. “Úgy beszél, mint ő” – mondta. Az énekes elárulta, amikor megnősült, ugyanúgy próbálta tartani a kapcsolatot lányával, mint korábban, látogatta, és ajándékokkal halmozta el. “Szerettem volna összehozni a kislányommal, de az sem vált be, és a közös programokra sem volt fogékony” – panaszolta Emilió.

A zenész megtörten mesélte, amíg nem javul viszonya kamaszlányával, addig nem lehet a felhőtlen boldogsága sem. Emilió abban bízik, ha a novemberben született kislánya nagyobb lesz, akkor idősebb lánya is megenyhül.  “Tudnia kell, hogy mennyire szeretem” – vallotta az énekes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik