Szórakozás

Meztelenre vetkőznek a TV2 szexis lányai

Noha nem beszélték át egymás közt, ám a jelek szerint külön-külön jó döntést hoztak. A TV2 realityjéből, az ÖsszeEsküvőkből három lány is középdöntős a Playmate-versenyen!

Alekosz és társai foghatják majd a fejüket, ha meglátják, miről is maradtak le. Talán csak Kanyár Norbi húzhatja ki magát majd büszkén, ha megvalósul a barátnője álma. Ő az egyetlen fiú, aki miután kiesett az ÖsszeEsküvőkből, továbbra is udvarolt az ott megkedvelt lánynak, és szinte már másnap összebútorozott a rezidenciabéli arajelöltjével, Alexával. A csinos lány ugyanis azt vette a fejébe, ha teheti, megmutatja bájait egy férfimagazin hasábjain, ezért elsők között jelentkezett a nyuszis magazin versenyére, és már az első kör után örülhetett: továbbjutott a megmérettetésen.

Ám nem Alexa az egyetlen a rezidencebéli lányok közül, akit vonz az ilyesfajta modellkedés, hiszen a verseny utolsó catsingnapján Dóri is feltűnt a Playmate-jelöltek között. Mint emlékezetes, ő volt az a lány a műsorban, akit sokáig csak Alekosz nőjeként emlegettek. A lány ugyanis egy bulin ismerte meg a görög szexkiborgot, aki szinte magával rángatta őt a Rezidenciára. Dóri tehát szintén a aktmodellként képzeli el az életét, így benevezett a pucérkodó megmérettetésre, ahol sikerrel is járt.

Az utolsó nevezési napon azonban feltűnt egy harmadik lány is a Rezidenciáról, Csilla, aki még a műsor derekán távozott férj nélkül.

“Nem beszéltünk össze a lányokkal, bár Dóri említette a műsor záróbuliján, hogy valószínűleg jelentkezik majd a megmérettetésre” – magyarázta a Hír24-nek Csilla. “Én sokat beszélgettem szakmabeliekkel, hogy a Szépségkirálynőre, vagy a Playmate-re nevezzek-e inkább, és többen azt mondták, az alkatom alapján inkább nyuszilánynak lennék alkalmas. Szerencsére sikerült leadnom a Rezidencián felszedett kilókat, és nem mentem el arra a mellműtétre sem, amit a műsor után ajánlottak fel nekem. A számmal nem vagyok elégedett, de egyelőre ezt az operációt is halogatom. Már csak azért is, mert a jelek szerint így is lehetek sikeres, a természetes adottságaimmal. Kilencven lány volt az utolsó castingnapon, és meglepődtem magam is, hogy kiválasztott lettem. Csak úgy, mint Dóri, úgyhogy ezentúl meztelenkedésben vetélkedünk egymással” – nevetett Csilla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik