Szórakozás

Gallusz Nikiékre nem lehetett szavazni

Molnár Boglárka
Molnár Boglárka

2012. 01. 30. 07:35

Az Eurovíziós Dalfesztiválhoz kapcsolódó, a Dal című műsor tele volt hibákkal. Gallusz Nikiékre nem lehetett szavazni.

Korábban a témában:

Bakik sorozata jellemezte a szombati Eurovíziós Dalfesztivál válogatóját, ahol a technikával rendszeresen meggyűlt a bajuk a műsorban lévőknek. Először a műsorvezetők mikrofonja mondott csődöt, majd a zsűriből Wolf Katié. Ráadásul a pontozáshoz használt táblagépek sem úgy működtek, ahogy kellett volna. Gallusz Nikiéknek még a produkciójukat is meg kellett ismételniük a hibás technika miatt, ám az igazi baj csak a közönségszavazatok leadásakor kezdődött. Gallusz Nikiékre ugyanis nem lehetett szavazni – írja a Bors. „Sok barátom mondta, hogy nem lehetett rám szavazni, ezért hátraszaladtam az öltözőbe, ahol szintén többen panaszkodtak arra, hogy nem működik a rendszer” – nyilatkozta Gallusz Niki.

„Egy biztonsági őr korábban megígérte: rám voksol, de ő is azt mondta: nem tudja elküldeni az üzenetet. Nem mondom azt, hogy mi nyertünk volna vagy hogy emiatt nem jutottunk tovább, de annyi biztos, hogy az emberben örök kérdés marad, mi lett volna, ha minden rendesen működik” – mondta a Borsnak Gallusz Niki, aki helyett Caramel, a Compact Disco, Heincz Gábor és Tóth Gabi jutott tovább az első fordulóban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.