Szórakozás

Nővel él együtt a csinos színésznő?

Gallusz Nikivel kapcsolatban a napokban több meglepő hír is napvilágot látott. A színésznő elsőként a Tabu Tv riporterének beszélt a történtekről.

Az újságok nemrég azt írták, hogy Niki egy nőbe szerelmes, párjával pedig együtt is él. A Blikk úgy tudja, hogy a színház büféjében már szinte mindennapos látvány, hogy az énekesnő és barátnője finom csókokat vált, tehát egyáltalán nem titkolják viszonyukat.

“Már vártam ezt a kérdést!” – kezdte Gallusz Niki, amikor a Tabu Tv riportere a sztori hitelessége felől érdeklődött. “Nem vagyok polgárpukkasztó, de minden tekintetben a szívemet, a lelkemet és a józan eszemet követem. Ez vonatkozik a szakmámra és a magánéletemre is, de ha valaki félt engem valamilyen döntésemtől, azt meg kell nyugtassam, mert nekem nagyon jó gyerekszobám volt” – tért ki a válasz elől Gallusz Niki, akit saját bevallása szerint leginkább az őszinteség és a szeretet motivál.

“Akár egy nagyon szirupos szöveg is lehetne, amit mondanék, de az én alapelveimet egybe lehet kötni a tízparancsolattal. Minden olyasmi, ami abban le van írva, az számomra szent és sérthetetlen, de ha netán ettől eltérek, az csak egy tanulságnak szolgál” – zárta rövidre a beszélgetést a színésznő, aki végül nem árulta el, hogy valóban egy lányba szerelmes-e.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik