Szórakozás

Drámai vallomás: lelki terrorban élt a TV2 sztárja

Osztálytársai lelki terrorban tartották Peller Mariannt. Általános iskolás évei azóta is hatással vannak a műsorvezető életére.

Korábban a témában:

peller (peller)
Fotó: TV2

Gyerekkori emlékeiről mesélt a Hír24-nek Peller Mariann. Az ÖsszeEsküvők egykori műsorvezetője jelenleg boldogan és kiegyensúlyozottan él, de ez nem volt mindig így. “Általános iskolában kegyetlenek voltak velem az osztálytársaim. Gúnyoltak, hogy kövér vagyok, én pedig sokat gyötrődtem ezen” – mesélte. Mariann nem tagadja, abban az időszakban a nővére volt, akire igazán számíthatott, és akivel most is nagyon jó a kapcsolatuk. “Őt is sokáig bántották, még pofozták is, aztán elfogadták” – tette hozzá.

“Talán ebből fakad, hogy sokáig nem tudtam megbékélni az alkatommal, és a mai napig iszonyúan erős megfelelési kényszerem van. Munka szempontjából mindenképpen, a magánéletben már feloldódtam” – mesélte. “Ha részt veszek egy produkcióban, sokat aggódok azon, jó vagyok-e, elfogadnak-e. Szükségem van a pozitív visszajelzésre. Még az internetes kommentelők véleménye mellett se tudok elmenni közömbösen. Nem keményedtem meg, nekem fáj, ha bántanak” – mondta el Mariann.

Mariann arról is beszélt, hogy a gyerekkorában kialakult görcsösségén a legtöbbet párja oldott. “Amióta belépett az életembe, sokkal lazább lettem, hiszen ő elfogad, amilyen vagyok” – vallotta a műsorvezető.

Címkék: peller mariann

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.