Szórakozás

Megmentette édesanyja életét a magyar celeb

Fekete Pákó édesanyja kigyógyult a rákból. A mulatószenész minderről maga számolt be a Hír24-nek.

Pákó életében az utóbbi időben sorra követték egymást a csapások. Párja elhagyta, sőt gyermekét is magával vitte. A híresség jelenleg azt sem tudja, hogy kisfia hol él. Ez rettenetesen megviseli.


Pákó tudott segíteni édesanyján (Fotó: TV2)

Ezt megelőzően arról kapott hírt, hogy édesanyja nagyon beteg, rettenetesen szenved. Kiderült, hogy a nigériai származású híresség mamájának többféle problémája is van. Az orvosok rákot diagnosztizáltak nála, a lábán fedeztek fel egy daganatot. Korábban Pákó azt is elmondta, hogy mamáját rettenetes fájdalmak gyötrik. Az asszonynál akkor érszűkületet diagnosztizáltak. Ekkor már fel sem tudott állni, annyira rossz állapotban volt. A zenész azt állítja, édesanyja azért betegedett meg, mert korábban rengeteget dolgozott, gyakorlatilag túlhajtotta magát.

Komoly gondot jelent az is, hogy Pákó Nigériában élő rokonai nagyon rossz anyagi körülmények között élnek, így arra sem volt pénzük, hogy kifizessék a beteg asszony műtétjét. A mulatószenész jó ideig gyűjtögetett édesanyja operációjára, amit azóta már el is végeztek. A híresség bízik abban, hogy mamája teljesen meggyógyult és nem fog kiújulni a súlyos betegsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik