Szórakozás

Miért vernek egyre több celebet? Mindenről a média tehet?

Csak a szerencsének köszönheti Oláh Ibolya, hogy a napokban ellene irányuló támadást szinte egyetlen karcolás nélkül megúszta. Más hírességek viszont nem voltak ennyire szerencsések. Az elmúlt években számos celebet vertek meg szórakozóhelyen, vagy a nyílt utcán.

Az egykori Megasztárost kedden egy belvárosi kávézóban akarta bántalmazni egy vélhetően büntetett előéletű férfi. Egy széklábbal ütött Ibolya felé, akinek szerencsére sikerült kitérni a brutális idegen elől. Barátnője azonban rosszabbul járt, ugyanis őt eltalálta a férfi ökle. Az ügyben az V. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt folytat nyomozást. A férfi tegnap ügyvédjével feladta magát az V. Kerületi Rendőrkapitányságon.

Bálint Ádámot is érte már támadás. A színészbe és barátaiba az utcán kötöttek bele. Ádám kisebb zúzódásokkal úszta meg az esetet.

A Barátok közt egykori szereplője, Dósa Mátyás viszont csúnya sérüléseket szerzett be, amikor egy buszon támadtak rá. A színész korábban így nyilatkozott az esetről:”Amikor a felszálltam a járműre, egy fiú meglökött, a másik meg felismert. Odalépett hozzám és beleütött az arcomba. Amikor feleszméltem, megkérdeztem, mi baja van velem. Semmit nem mondott, csak tovább ütött, ötször-hatszor behúzott, majd amikor a földre kerültem rugdosni kezdett, végül egy ismeretlen fiú szedte le rólam.”


Dósa Mátyás
Fotó: Story-Best Archívum

A Csillag születik egykori szereplőjét, Horváth Tamást egy szórakozóhelyen bántalmazták. Őt is a barátai védelmezték meg, amikor három férfi rárontott. A körülményekhez képest ő is jól járt, ugyanis csak kisebb sérülései lettek.

A Hooliganses fiúk épp szórakozni indultak néhány éve, amikor megverték őket az utcán. Bár mindannyian megsérültek, rendőrségi eljárás nem indult az ügyben.

Giannit, az ismert tévést egyik alkalommal azért verték meg, mert olaszul beszélt. A hírességet kórházba kellett szállítani, mert kiugrott a válla. Azóta szerencsére nem volt hasonló atrocitásban része.

Fekete Pákót idén májusban bántalmazták az utcán. A mulatós zenészt agyrázkódással vitték kórházba a történtek után. Pákó azt állítja, nem tudja, miért támadták meg. Ebben az ügyben még ma sem látni tisztán, bár a rendőrség elkezdte a nyomozást.


Fekete Pákó sem úszta meg (Fotó: RTL Klub)

Müller Attila azért kapott, mert megpróbált segíteni egy vérző kezű fiúnak. Miután arról érdeklődött, mi történt az illetővel, a fiú bántalmazói rögtön behúztak neki, majd meg is rugdosták. Szerencsére a műsorvezetőt kemény fából faragták, így nem szenvedett maradandó sérüléseket.

Celebek párjának lenni sem veszélytelen. A közelmúltban Liptai Claudia párját verték agyba-főbe a budapesti Mammut bevásárlóközpontnál. Akkor érte a támadás, amikor kedvesét próbálta megvédeni néhány kötekedő alaktól.

Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint a média, illetve a rengeteg valóságshow azt sugallja, hogy akár mi is, illetve az utca embere is részt vehet a celebek életében. Míg ez az egyik szempontból hasznos, hiszen rájövünk, hogy ők is csak emberek, másrészt sokan jogot formálhatnak arra, hogy beavatkozzanak a tévében naponta szereplők életébe, intim szférájába. A szakember szerint nem csoda ha az utóbbi időben megszaporodtak az ilyen esetek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik