Szórakozás

Összeállt a Megasztár zsűrije

Az utóbbi hónapok találgatásai után mára kiderült, kik foglalhatnak helyet a Megasztár zsűriasztalánál.

A TV2 sajtóközleményben tudatta, teljes a Megasztár zsűrije: Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás alkotja a tehetségkutató ítészkarát.

A TV2-n február 10-én induló széria számos újdonság mellett a zsűri számára is új feladatokat hoz. Az ítészek nem csak döntenek és véleményt mondanak, de az élő adások heteiben a versenyzők felkészítésében is intenzíven részt vesznek.

Falusi Mariann szerint sorsfordító lehetőségeket rejt a versenyzőknek a Megasztár. “Álltam én is a Ki mit tud? zsűrije előtt, így tudom, mit jelent egy versenyző számára ez a fajta megmérettetés. A Megasztár ítészének lenni most hatalmas felelősséget jelent, hiszen egy-egy döntésünkkel, egy-egy megszólalásunkkal életeket befolyásolhatunk” – vallja.

Mester Tamás hiszi, hogy lesz olyan magyar énekes, aki a nemzetközi zenei színtéren is tartós sikereket érhet el. “Úgy éreztem, hogy ebben az évben az ítészszerep helyett, szívesen nyújtanék más formában is segítséget a versenyzőknek. Szerencsésen alakult, hogy ezt zsűritagként is megtehetem, hiszen részt vehetek a felkészítésükben. Hiszek abban, hogy Magyarországnak egyszer világsztárja lesz, ezért nálam egyetlen mérce van: van-e olyan előadó, aki képes világszínvonalon énekelni. Azért jövök nagyon szívesen ebbe a műsorba, mert úgy gondolom, itt minden pillanatban megtörténhet: megérkezhet valaki, akiért lelkesedni tudok” – nyilatkozta a zenész.

Bochkor Gábor számára a tehetségkutatáson kívül a Megasztár egyet jelenet a szórakoztatással és a show-val. “Régóta követem a Megasztárt, izgalmas lesz most belülről látni, a zsűri tagjaként részt venni a produkcióban. A tehetségkutatás mellett a műsor számomra a show-ról szól. Azt várom az énekesektől, hogy szórakoztassanak minket és a nézőket is” – nyilatkozta a rádiózás fenegyereke.

Bereczki Zoltánt izgalommal tölti el, hogy olyan páratlan karrierek indulásának lehet részese, mint amilyennel több egykori Megasztáros is büszkélkedhet. “A Megasztár olyan énekeseket adott nekem, akiket rajongással tudok hallgatni, elég, ha a Tóth lányokra vagy éppen Caramelre gondolunk. Annak a lehetősége, hogy ott lehetek, amikor a következő nagy tehetségek belépnek az ajtón és azok között lehetek, akik megtalálják őket, elképesztő izgalommal tölt el!” – vélekedik Bereczki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik