Szórakozás

A TV2 ötletével az RTL Klub rúgott gólt

Bár a decemberben véget ért ÖsszeEsküvőket folyamatosan megverte a nézettségi versenyben a ValóVilág, úgy tűnik, az utóbbi műsor készítői nyomon követték a TV2 valóságshow-ját, és a különböző formátum ellenére merítettek belőle ötletet. Az anyósos műsor Megasztár-napját a villalakók X-Faktor-héttel überelték.

Ahogy akkoriban megírtuk, az anyósos műsorban mini-Megasztárt tartottak a még játékban lévő versenyzőknek, ami több szempontból is hasznos volt a műsornak. Egyrészt szinte soha nem követték annyian az élőkamerás közvetítéseket, mint akkoriban, másrészt a csatorna ily módon elkezdhette beharangozni következő szuperprodukcióját. Az ötlet szépséghibája talán csak az volt, hogy a Rezidencia Megasztárjának idején már csak heten voltak játékban, ráadásul a Kökény Attila, Tolvai Reni és Király Viktor által választott dalok tanulására csak nagyon rövid időt kaptak a versenyzők. Így igazi élményben nem – inkább kamerák előtti bohóckodásban –  lehetett részünk. A győzelem természetesen ajándékkal is járt, ám mivel a TV2 csak a műsor végén dobta be tehetségkutatós nagyágyúit, Niko és Ricsi nem védettséget, csupán egy adventi vásárbeli sétát kapott a legjobb produkcióért.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Jobban kidolgozta a daltanulásra épülő hetét a ValóVilág stábja. A Villalakók az X-Faktor sztárjainak, Muri Enikőnek, Kocsis Tibornak, Vastag Csabának és Király L. Norbinak  a segítségével énekórákon feszegették saját határaikat. A  valóságshow-szereplők párokba rendeződtek, és mindenki duettpartnerével készült egy-egy énekes produkcióra. A győzelemnek természetesen, akárcsak a konkurens műsorban, itt is volt tétje, a legjobban szereplő páros – a Kocsis Tibi által felkészített Vera és Csaba –  védettséget kapott.

Bár az ÖsszeEsküvőkben elsőként megvalósult ötlet jónak bizonyult, a megvalósítás az RTL Klub csapatának ment profibban. Ez azonban nem a szereplők és énekesek kvalitásain múlt elsősorban, inkább azon, hogy amíg az anyósos műsorban csak pár óráig, addig a ValóVilágban egy hétig minden a daltanulásról és a lakók és x-faktorosok közötti viszony körül forgott.


Fotó: TV2

Éppen ezért a TV2 műsorában ki sem alakulhatott szorosabb kapcsolat a megasztárosok és a Rezidencia-lakók között, csupán a zsűritagként szereplő Falusi Mariann engedett meg egy ártatlan poént, miszerint Király Viktor és “tanítványa”, Csenge között izzik a levegő. Nem így a ValóVilágban, ahol az X-Faktor-hét folyamatosan szolgáltatott témát a bulvársajtónak a mentorok és villalakók közötti flörtökről. Persze, nagy meglepetés itt sem ért minket, ahogy Vastag Csaba sem szeretett bele a rányomuló Kingába, úgy Muri Enikő és Attila sem lett egy pár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik