Szórakozás

Mire figyeljen, ha irodai munkát végez

Az ülőmunkának súlyos következményei lehetnek hosszútávon, ezért érdemes megfogadni néhány jó szándékkal íródott tanácsot.

Ha valaki hosszú éveken keresztül, heti öt napon át, napi nyolc órában egy íróasztalnál görnyed, annak negatív hatásai lehetnek az egészségére.

Hát

A folytonos ülés következtében hátfájdalom és gerincbántalmak alakulhatnak ki, ezért fontos, hogy megfelelő minőségű széken dolgozzunk, ami a saját magasságunkhoz van beállítva. A háttámla elengedhetetlen, célszerű olyat választani, aminek ez a része a lapockánk alsó széléig ér.

Szem

Ha nem csak íróasztalnál ülünk, de ráadásul egész nap egy számítógép monitort is figyelnünk kell, akkor látásunkat is óvni szükséges. Ennek egyik feltétele, hogy a képernyő és az arcunk közötti távolság megfelelő legyen, ne is üljünk túl közel hozzá, de túl messze se. Ügyeljünk még a monitor fényerejének beállítására, valamint a betűméreten szintén módosítsunk, ha szükséges.

Kéz

Irodai munkánál a legnagyobb igénybevétele a kezeinknek van, hiszen vagy papírmunkát végzünk vele, vagy a billentyűzetet használjuk. Javasolt váltogatni a klaviatúra magasságát, valamint kifejezetten felüdülést nyújthat olyan egérpad alkalmazásának bevezetése, ami zselés párnával rendelkezik, ezzel tartva csuklónkat.

Minden irodai munkát végzőnek általános jó tanács, a rendszeres sportolás, legalább heti egyszer. Főként olyan mozgásforma jöhet szóba, melynek során a hátat, a gerincet, a végtagokat tornáztatjuk meg elsődlegesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik