Szórakozás

Pszichológusra szorult VV Veronika

VV Veronikát ugyan megviselte, hogy hatalmas szavazatkülönbséggel esett ki hétfőn a ValóVilágból, de azt állítja, már jobban van. Azt sem titkolja, korábban pszichológushoz járt, de mint mondja, már nincs szüksége terapeutára.

Miután Alekosz exe kiesett a VV-ből, azonnal elindultak a pletykák. Rajongói bundát sejtettek a csúfos vereség mögött. Ezt persze nem lehet bizonyítani, Veronika pedig azt mondja, nem hinné, hogy bárki manipulálhatta a szavazást. Azt viszont biztosan tudja, nagyon szíven ütötte, hogy Csaba több mint 80 százalékkal térhetett vissza a luxusbörtönbe. Ezt kezdetben úgy értékelte, nem szeretik őt az emberek. Most már tudja, ez nem így van. Mióta ugyanis kijött a villából rengetegen megállítják, és mindenki szeretetéről biztosítja. Ez valamelyest vigaszt nyújt az összetört szívű leányzónak.


A vereség pillanata Veronika számára (Fotó: RTL Klub)

Miután Veronika láthatóan maga alá került a párbaj végére, sokan attól féltették, összeomolhat. A kiesett villalakó azonban a Hír24-nek azt mondta, erősnek érzi magát. Igaz, hogy a villaléte előtt voltak nehéz időszakai, de ezen állítása szerint már túl van. Alekosz exe azt mondja, korábban sok minden összejött az életében, amit akkoriban egyedül nem tudott feldolgozni. Ezért kérte pszichológus segítségét. A terápia nem volt hasztalan, sokat segített neki a szakember, többek között megtanította az önterápiára, amit azóta is rendszeresen alkalmaz. Talán ennek is köszönhető, hogy a luxusbörtönben sokkal kevesebbet sírt és borult ki, mint a többiek. Ezt a módszert használta a kiesése után is, ennek tulajdonítja azt is, hogy viszonylag gyorsan túltette magát a megalázó vereségen.

Ráadásul az is doppingolja, hogy új távlatok nyíltak meg előtte a ValóVilágos szereplésének köszönhetően. Eddig csak hobbiként gyakorolta a fodrászkodást, ám most egy felajánlásnak köszönhetően ki is tanulhatja a mesterséget. Ha ez összejön neki, valószínűleg nem kell visszamennie a pókerszalonba, ahol korábban kereste a kenyerét. Valódi álma azonban az, hogy saját fodrászszalont nyithasson.

Veronika azt is elárulta, még nem számolt le teljesen villabéli szerelmével, Cristofellel. Mára randit beszéltek meg, amiből még bármi kisülhet. A románcnak VV Péter sem állhat útjában, hiszen Alekosz exe szerint a villa kavarógépével csak barátságot tud elképzelni, mást nem.

A kiesett játékos ugyan még nem látta a róla szóló újságcikkeket, de azt sejti, hogy sok alaptalan dolgot is leírtak róla. Leginkább azt szeretné tisztázni, hogy édesanyjával semmiféle konfliktus nincs közöttük, a mamája nem szégyelli őt. Első útja is hozzá vezetett a párbaj után, és édesanyja biztosította arról, nagyon szereti. Barátai szintén mellette állnak, senki nem pártolt el mellőle a VV-s szereplése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik