Szórakozás

VV Attila Kinga ellen fordul?

A szőke Cselszövő és az Összeférhetetlen srác valószínüleg soha nem lesz egy pár.

Ahogy közeledik a vasárnapi párbaj, VV Kinga is egyre inkább érzi, hogy ezek számára talán az utolsó napjai a villában. Sőt elképzelhető, hogy a Cselszövő lány és Attila húzd meg, ereszd meg kapcsolata is a végéhez ér. Minden bizonnyal ez sarkallta arra Kingát, hogy őszintén megvallja érzelmeit Attilának. A szőkeség minden előjel nélkül beismerte, hogy ha vasárnap kiesik, Attila hiányzik majd neki a legjobban. Illetve hozzátette, hogy a Cselszövő áll a legközelebb hozzá.

A villa lakóinak tegnap dönteniük kellett, hogy ki mellé akarnak állni a párbajban. Fecó és Csabi természetesen Kinga pártját fogta. Seherezádé és Eszter pedig Péter csapatát erősítették. Míg Vera pártatlan maradt. Először Attila is így döntött, de némi gondolkodás után beállt Peti csapatába, amitől Kinga teljesen kiborult. Néhány perc múlva azonban mégis meggondolta magát, és visszalépett a semleges zónába.

Kinga a búcsúbuliján királylánynak öltözött, és kiosztotta az alattvalók szerepét. Csabát királyfinak, Fecót udvari bolondnak, Esztert és Attilát pedig szolgának nevezte ki. Ezúttal az Összeférhetetlennek lett elege a lányból, a riportszobában elmondta, nemhogy szerelem, de még barátság sem fog kettejük között kialakulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik