Szórakozás

Öngyilkossági kísérlet miatt kórházba került a színésznő

Heather Locklear gyógyszerek és alkohol keverékével akart véget vetni életének, de sikerült időben segíteni rajta.

Megint kicsúszott a talaj Heather Locklear lába alól. A Melrose Place ötvenévesen is dögös egykori sztárja tegnap nagy mennyiségű gyógyszert vett be otthonában, majd alkoholt ivott a bogyókra. Valószínűsíthetően öngyilkossági célzattal. De szerencsére húga vele volt, és kihívta a mentőket, akik úgy döntöttek egy rövid vizsgálatot követően, hogy a kórházban van Heather helye. A színésznő eszméleténél volt, amikor az orvosok átvették, de nem árulta el, miért fogyasztotta el a veszélyes koktélt. Jelenleg még bent tartják, de jól reagál a kezelésekre, így a hétvégén már akár otthon is lehet.

Locklear szomorú tettét valószínűleg magányossága okozta. Novemberben ugyanis felbontotta eljegyzését és elhagyta Jack Wagnert, akivel a nyáron akart összeházasodni. A magánéleti nehézségeivel pedig korábban is képtelen volt megbirkózni. Amikor évekkel ezelőtt legjobb barátnője, Denise Richards elszerette férjét, Richie Samborát, teljesen összeomlott lelkileg. Inni kezdett, majd 2008-ban megpróbált hasonló módon végezni magával, mint most. Az eset után jó ideig elvonón és pszichiátrián kezelték. Ám a mélypontról csak Wagner szerelme tudta kirángatni, de a szakítással vissza is lökte oda.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik