Szórakozás

Titkolja terhességét a magyar énekesnő? Megszólal az érintett

A mezőkövesdiek állítják, Csézy gyermeket vár, áldott állapota pedig már látszik is külsején. A híresség azonban a Hír24 érdeklődésére cáfolta a terhességéről szóló híreket.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Euroviziós Dalverseny korábbi résztvevőjének párja L. Lajos tavaly októberben öngyilkosságot követett el. A tragédia valódi okát a férfi nem tárta fel búcsúlevélben, így csak találgatni lehet, mi motiválta, amikor önmaga ellen fordult. A falubeliek számtalan dologról beszéltek. Egyesek szerint László azért dobta el az életét, mert Csézy elhagyta, mások szerint anyagi-, illetve üzleti gondjai állhattak a háttérben. Egy bizonyos: Csézyre sokan nehezteltek a tragédia óta.

Az a hír is felröppent, hogy Csézy gyermeket vár új szerelmétől. Többek szerint László erről az öngyilkosságát megelőző napokban értesült. Ezt a fejlemény L. László már nem tudja igazolni, a mezőkövesdiek azonban állítják, az énekesnő bizony anyai örömök elé néz, a pocakja is gömbölyödik.

Csézyt a Hír24 telefonon érte utol. Már az elején kijelentette, nem szeretne a magánéletéről nyilatkozni. Arra a kérdésünkre azonban, hogy valóban terhes-e, azt mondta: nem vár gyermeket. Azt is próbáltuk megtudakolni, mi az oka annak, hogy honlapján erre az évre egyetlen fellépés sincs feltüntetve, erre azonban már nem kaptunk választ, Csézy csupán annyit mondott, internetes oldaláról időben értesülhetünk, ha újra színpadra áll. Ám azt, hogy az mikorra várható, nem árulta el.

Az énekesnő ismerősi körébe tartozók egyike azt mondja, Csézy ezen nyilatkozata is arra utalhat, hogy titkolja valódi állapotát. Azt is beszélik, a híresség új kapcsolata is ingatag lábakon áll, amire azonban szintén nincs bizonyíték. Mi azonban reméljük, hogy Csézy jól van és sikerül kihevernie volt párja öngyilkosságát, hiszen sok rajongója szeretné még hallgatni dalait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik