„Nem jó Fábryval ujjat húzni, sokfelé és sokáig elér a keze. Az RTL-nél sokan egyetértenek azzal, hogy gusztustalan, amit csinált. Alekosznak még csak elnézi az ember, hiszen olyan, amilyen, de Fábry jó szakember, tőle nem ezt vártuk volna. Persze megértem, hogy nem bírta elviselni az ő egójával, hogy mellőzik, de talán kivárhatott volna még egy ideig.” – mondta a neve elhallgatását kérő RTL Klub-os dolgozó.
De nemcsak régi munkahelyén, hanem az MTV-nél sem nézi mindenki jó szemmel Fábry húzását. Mint ahogyan arról már beszámoltunk, sok köztévésnél kiverte a biztosítékot, hogy míg tucatnyi kollégájukat elbocsátották, addig hatalmas gázsival csábították át a Magyar Televízióhoz a showmant.
Persze akadnak olyanok is az RTL Klubnál, akik nevükkel is felvállalták azt, mit gondolnak Fábry Sándor lépéséről. Az azonban megfigyelhető, hogy mindannyian igencsak óvatosan, illetve megfontoltan fogalmaznak. Bár nem mondták, de érezhetően ők sem szeretnék megsérteni az RTL Klub egykori nagyágyúját.
Müller Attila műsorvezető szerint mindaz, ami Fábryval történt, csak leképeződése annak, ami Magyarországon zajlik. Attila sem foglalt szívesen állást a show-man lépéséről, de azt kijelentette, ő biztosan nem tenne hasonlót.
Jáksó László szerint ismerni kellene a Fábry-ügy hátterét ahhoz, hogy abban az ember állást foglalhasson. Hozzátette: amíg élő szerződése van az RTL Klubbal, addig máshol biztosan nem vezetne műsort.
Hajas László ugyan nem alkalmazottja az RTL Klubnak, mégis ezzel a kereskedelmi csatornával azonosítják az arcát. Szerinte Fábry magánügye amit tett, abba nem szabad beleszólni. A sztárfodrász szerint azok, akik eddig szerették a showmant és a műsorát, biztosan nem pártolnak el tőle csak azért, mert átszerződött az MTV-hez.
Győzikének viszont határozott álláspontja van Fábry Sándor átszerződéséről. Mint ahogyan arról már beszámoltunk, Gáspár Győzőt szintén próbálták elcsábítani az RTL Klubtól, de ő nem fogadta el az ajánlatot, mivel élő szerződése van a csatornával. Hozzátette: szerinte Fábry hibás döntést hozott, amivel ő nem ért egyet.
Benkő Dániel szerint mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Ez természetesen Fábryra is vonatkozik. Dániel nem titkolja, hogy ő a legfőbb szerelmének az RTL Klubot tekinti. Mint mondja, elképzelhetetlennek tartja, hogy bárkivel szerződést szegjen valaha is vagy érdekeket sértsen. Dániel azt mondja, a médiaháború helyett ő inkább a médiabékében hisz, ezt akarja megteremteni.