Szórakozás

Elviselhetetlen az RTL Klub üdvöskéje – Barátja is utálja

Döme Barbara
Döme Barbara

2012. 01. 09. 14:00

VV Kinga egyre elviselhetetlenebb. A lány semmit nem csinál, viszont elvárja, hogy Attila úgy ugráljon körülötte, mint egy csicska. A fiúnál betelt a pohár.

Korábban a témában:

Lehet, hogy VV Kinga hamarosan már csak külső szemlélője lesz a ValóVilág játékának? Ha nem változtat elviselhetetlen viselkedésén, bizony ez is könnyen megtörténhet. A hisztijeit nagyon nehezen viselik a többiek, tegnap már Attilát is sikerült kiborítania. A fiú csupán annyit kért a szőkeségtől, segítsen két szelet kenyeret megkenni, ám a lány erre sem volt hajlandó, inkább hisztizni kezdett. Attila ezen mérhetetlenül felhúzta magát.

A villa furcsa figurájának láthatóan elege lett abból, hogy Kinga kihasználja őt. Attila azt mondta, jobb lenne, ha egykori lelki társa kiesne a játékból. A lány egyébként hisztizés közben még egy pofont is beígért Attilának, amit vélhetően csak azért nem kevert le, mert félt, hogy kizárják a játékból. Egyébként nem ez volt az első agresszív megnyilvánulása a hisztigépnek. Korábban Verának akart nekiesni, akkor a fiúk fékezték meg. Kérdés, hogy a villalakók meddig bírják elviselni Kinga dühkitöréseit, és mikor közösítik ki végleg. Persze az is lehet, hogy a következő párbajon a nézők őt küldik haza.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.