Szórakozás

Elviselhetetlen az RTL Klub szőke hisztérikája

Elviselhetetlen, hisztis és idegesítő. Ezekkel a szavakkal jellemezték a villalakók Kingát, aki az utóbbi időben szinte megállás nélkül balhézik valakivel lakótársai közül.

A villalakóknál betelt a pohár. A legtöbben képtelenek tovább tolerálni, hogy Kinga állandóan tombol és hisztizik. Mindenen kiakad, megsértődik és ezzel megkeseríti a többiek életét is. Tegnap például azon húzta fel magát, hogy karácsony alkalmából csupán egy játékost látogathatnak meg a rokonai. A szőkeség sírt, toporzékolt, miközben azt üvöltözte, hogy igazságtalannak tartja ezt a fajta jutalmazást.

Kijelentette, mindenki megérdemelné, hogy legalább annyit időt tölthessen szeretteivel, mint Fecó esküvője alkalmából Angélával. Természetesen Kinga arra buzdította villabeli haverjait, hogy rá szavazzanak, amikor a látogatás lehetőségének odaítéléséről lesz szó. Úgy tűnik, Kinga annyira a bűvkörébe vonta Attilát, hogy azonnal megígérte, egy napon át a lány mellett kampányol majd. Ezt egyébként el is kezdte.

Közben Seherezádé ellentámadásba lendült. Mindenkinek elmondta, ne a szőke hisztérikának adják a lehetőséget, ugyanis nem különb, mint a többiek, ráadásul még beképzelt is. Ma este egyébként kiderül, ki is találkozhat karácsonykor a szeretteivel. Kíváncsian várjuk, hogy Kinga milyen balhét rendez akkor, ha esetleg mégsem ő kapja meg a lehetőséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik