Szórakozás

Oláh Ibolya meglepő vallomása

A napokban került legújabb, Nézz vissza című lemeze a boltokba. Az új albumról, karrierről és magánéletről kérdeztük az egykori Megasztár versenyzőt, Oláh Ibolyát.

2003-ban a Megasztárnak köszönhetően országos ismertségre tett szert. Az elmúlt nyolc évben három lemezt is kiadott. Most pedig itt egy újabb, karrierösszegző album, mely a Nézz vissza címet viseli. Önnek melyek a kedvenc dalai az új kiadványról?

Az egyik az Anyának címet viseli. Tizenhat éves voltam, mikor Anyácska magához vett. Egyikünknek sem volt könnyű, de legfőképpen neki nem. Rengeteg probléma volt velem, és bőven volt mit csiszolnia rajtam. A fáradozásaiért született meg ez a dal, mely egyben egy köszönetnyilvánítás is. A másik kedvencem a Címlaphír, mely a Megasztár utáni életemről szól. Arról, hogy bármit és bárhogy megírhatnak rólunk, közszereplőkről. De ahogy a dalszövegben is elhangzik, engem ez már nem izgat annyira.


Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Pedig az utóbbi időben kapott hideget-meleget. Hiszen nyíltan vállalta, hogy egy másik nővel él párkapcsolatban. Hogy érintette a dolog sajtóvisszhangja?

Jaj, hát igen, mindig ide lyukadunk ki. Nagy szenzáció ez, még a híradóban is benne voltam! Igazából sajnálom, hogy annak, aki a felvételt készítette nem sikerült jobban ránk fókuszálnia. Így alig látszik a lényeg (nevet). Egyébként egy cseppet sem bánom, hogy így alakult. Előbb vagy utóbb úgyis bejelentettük volna, de most megkönnyítették a dolgunkat.

Úgy látszik, tényleg nem izgatja, hogy mit gondolnak mások.

Sohasem érdekelt. Aki akar, elfogad így, aki meg nem, hát nem. Engem egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak rólam. Én ilyen vagyok.

Karakán egyéniség, de boldog is?

Boldog? Az én életemen végignézve nincs olyan, hogy boldogság. A boldogságból mindössze pillanatok jutnak. Manapság sokan azt hiszik, igazán boldog az, akinek rengeteg pénze van. Pedig a gazdagoknak is csak töredékek jutnak az örömből, hiszen a pénz csak ideig-óráig boldogít. Mégis azt mondom: én vagyok a világ leggazdagabb embere. Lélekben legalábbis.

Ha a boldogságból csak pillanatok jutnak, akkor mégis, hogyan érzi most magát?

Harmóniában. Nekem ez a legfontosabb. Alkotni is csak így tudok. Ha ez nincs meg, akkor szeretek eltűnni. Hagyom a dolgokat kiforrni, de így mindig valami értékessel térhetek vissza. Nekem az a legfontosabb, hogy színvonalas munkát adhassak ki a kezemből. Remélem ez most is így lesz, hiszen már dolgozom az ötödik albumomon, melyen kizárólag saját szerzemények lesznek.


Fotó: MTI / Kovács Tamás

Egy tehetségkutatóból nyolc év alatt nagyon messzire jutott. Hatalmas sikereket ért el, és a jelek szerint még fog is. Ön szerint miért van az, hogy sikerült berobbannia a köztudatba, míg mások elfelejtődtek?

Ez egy nehéz szakma. Újabb és újabb tehetségek tűnnek fel, miközben egy kis országról beszélünk. Kicsi a piac, az énekesek meg sokan vannak. Én viszont egy harcos lány vagyok, és ha szeretnék valamit, a végsőkig kitartok. Nem könnyű, de csak így lehet előre jutni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik