Szórakozás

Vége a szerelemnek? VV Cristofel csalódott Veronikában

Cristofel szinte rá sem ismer egykori szerelmére, aki a hétfői párbajvereség óta egy egészen új arcát mutatja a fiúnak.

Hétfőn végleg eldőlt, hogy a szilikonnal alaposan telepumpált Veronikának befejeződött a ValóVilág játéka. A Csabával folytatott párbajban ugyanis csúfosan alulmaradt, pedig még villabéli szerelme is hatalmas kampányt kerekített érte. Cristofel minden megtett annak érdekében, hogy a nézőket szavazásra biztassa, viszonzásul azonban egészen mást kapott a lánytól, mint amire számított.
“Veronika nem hisz a hűségemben, nem bízik bennem. Azt hiszi fűvel-fával megcsaltam, pedig nem így van. Megbeszéltünk valamit, amihez ő nem tartotta magát” – árulta el a Hír24-nek VV Cristofel, aki szerint Veronika sokat változott. – “Már a párbaj után is nagyon furán viselkedett. Többen próbálják lebeszélni rólam, és mindenfélével tömik a fejét. Az emberek rosszindulata nyomot hagy rajta. Így egészen más arcát mutatja. Nem is értem a reakcióit.”

A kuba csődör érthető okokból még bizonytalan a kapcsolatuk folytatást illetően.
“Nem tudom mi lesz, egyszerűen nem tudok mit mondani. Ahogy a kiesésem óta a villában viselkedett, és ahogy összeállt Péterrel, azt gusztustalannak tartom. Nem tudok kiigazodni ezen a lányon, aki szerintem még rafinált is. Szeretném végre látni, hogy ő is komolyan gondolja a dolgot, ahogy én. Ha ez nem lesz meg, akkor inkább hagyjuk. Innentől kezdve, ha a sors úgy akarja, együtt leszünk. Ha nem, hát nem” – mondta VV Cristofel, aki mindvégig kiábrándultan nyilatkozott VV Veronikával való jövőjéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik