Szórakozás

Brutálisan kiverték a villából a nagymellű nyafogót

Csaba hatalmas, 64%-os különbséggel jutott vissza a tegnap esti döntőről a ValóVilág villájának falai közé. Vajon minek köszönhető a fiú népszerűsége?

A villalakók többsége ugyan Alekosz exét várta vissza a luxusbörtönbe, Csaba keresztülhúzta számításukat. A fiú megsemmisítő csapást mért Veronikára, 82%-os szavazattöbbséggel sétálhatott vissza játékostársai közé. A hatalmas különbség természetesen alaposan megviselte Veronikát, a lány a párbajt követően úgy érezte, a nézők nem szeretik. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hiszen a szavazók több szempontot is figyelembe vehettek, amikor SMS-t küldtek. Egyrészt Csaba kétségkívül népszerű, a legtöbb internetes szavazást megnyeri. Ám még az is lehet, hogy a nézők egyszerűen csak a Péter-Attila-Veronika szövetséget akarták megbontani, hogy ezzel is gyengítsék a két nagy manipulátort.

Veronika számára azonban most mindenképpen új élet kezdődik. Többek között azért is, mert Cristofel – ígéretéhez híven – megvárta őt. Persze kérdés, hogy Alekosz exe akar-e még bármiféle kapcsolatot villabeli szerelmétől, hiszen a párbaj során ügyesen kitért az erre vonatkozó kérdések elől. Veronika az utolsó szó jogán Pétertől búcsúzott. A fiú elkeseredve ugyan, de biztosította barátnőjét, hogy kint ő lesz majd az első, akit felkeres. Úgy sejtjük, Péterre és Cristofelre még vár egy harc Veronika szívéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik