Szórakozás

Balhé, sírás és hiszti az RTL Klub műsorában

Egyre kiábrándítóbb amit VV Kinga művel. Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne balhézzon, vagy ne hisztizzen. A tegnapi összefoglalóban sem fogta vissza magát.

Ezúttal Attila lett a szőkeség áldozata, bár igaz, a fiú provokálta azzal, hogy kérdőre vonta. Attila ugyanis összeszólalkozott Gergővel, és azt várta, hogy Kinga majd mellé áll. A lány azonban nem támogatta udvarlóját. Ettől aztán Attila agyvize felszökött, és verbális támadásba lendült Kinga ellen. Persze a szöszi nem hagyta magát, és az eddigieknél még közönségesebb stílusban kezdte szapulni villatársát.



Aztán a veszekedés után következett Kinga menetrend-szerinti “műsora”. Attilát faképnél hagyva, ordítozva bevonult a szaunába. Ott elterült és bömbölni kezdett. Vélhetően azonban ez csak hiszti volt, könnyek ugyanis nem szöktek szemébe. Közben a vigasztalására sietőknek azt szajkózta, Attila ismét cserben hagyta őt. A vitát természetesen Péter is hallotta, aki elhatározta, kibékíti villatársait. Kingát kezdte győzködni, hogy karácsony közeledtével tegye le a csatabárdot, és béküljön ki Attilával. A lány végül hajlott a jó szóra. Ám azt, hogy a béke meddig tart az Összeférhetetlen fiú és a Cselszövő lány között, nem lehet tudni. Mint ahogyan azt sem, hogy a villalakók meddig tűrik majd Kinga dühkitöréseit, illetve állandó hisztijét, és mikor lázadnak fel végre ellene. Önök azonban véleményt nyilváníthatnak, Könnykirálynő-szavazásunkban ugyanis Kinga is jó eséllyel indul a megtisztelő(?) első helyért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik