Szórakozás

Meghalt a Kojak sztárja

Egy váratlan szívelégtelenség kilencvenéves korában elvitte a Kojak Frank McNeil kapitányát.

A hetvenes évek egyik legszimpatikusabb sorozatsztárja távozott közülünk szombaton. Dan Frazert manhattani otthonában vitte el egy szívrendellenesség, miközben aludt. A népszerű színész kilencven esztendős volt.

Frazer a hatvanas-hetvenes években szinte az összes amerikai sorozatban feltűnt, de igazából csak akkor figyeltek fel rá, amikor Woody Allen leszerződtette a Fogd a pénzt és fuss című klasszikusába. A rendezőzsenivel olyan jó kapcsolat alakult ki köztük, hogy később még kétszer, a Banánköztársaság, illetve az Agyament Harry kapcsán is együtt dolgoztak. A világ legnagyobb része számára azonban Dan egyet jelentett a Kojak című széria Frank McNeil kapitányával. A karaktert száztizenhat részen, és több filmen át alakította. Neve összeforrt a golyófejű felügyelő főnökével. Az utóbbi években is maradt a bűnügyi szériáknál, a Különleges ügyosztály különböző verzióiban tűnt fel gyakorta.

Frazer váratlan halálával a Kojak nagy négyeséből már csak Kevin Dobson van életben. A címszerepet alakító Telly Savalas 1994-ben távozott, öccsét, a Stavrost megformáló George-ot pedig 1985-ben érte utol a végzete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik