Szórakozás

Benkő Dániel kitálal: lerántja a leplet a valóságshow-szereplők igazi arcáról

Az érintettek szüleivel ellentétben Benkő Dániel úgy látja, szó sincs manipulációról Csenge és Peti esetében. A szexualitás fontosságát oly' gyakran hangsúlyozó lantművész leszögezte: Niko és Ricsi a példaértékű páros.

Pénteken véget ér a TV2 ÖsszeEsküvők valóságshow-ja. Az utolsó héten két pár, Csenge és Peti, valamint Niko és Ricsi vannak versenyben. A Rezidencián lakik még Mása és Alekosz is, ám arra szinte már semmi esély, hogy a finisre ők is egymásra találjanak.


Fotó: TV2

Néhány nappal ezelőtt Csenge édesanyja, Tóth Zsuzsa és Peti papája, Baranyi László, a Hír24-nek elmondta, a műsorszerkesztők durván manipulálják a nézőket. A szövegkörnyezetből kiragadott információmorzsák, félmondatok megtévesztőek lehetnek. A szülők azt is leszögezték, a csatorna szánt szándékkal lejáratja a gyerekeket. Hozzátették, bár nagyon kedvelik a Niko-Ricsi párost is, úgy vélik, az utóbbi napokban őket állítják be kedvezőbb színben.

Az élő kamerás “műsor” nézői is arra hivatkoznak, ők egészen mást látnak, mint ami adásba kerül, egyesek kerek-perec kijelentik: igencsak részlehajlóan mutatja be a szereplőket a csatorna. Többen azt állítják, nem volt szép húzás, hogy Csenge félmondatából (miszerint nem szerelmes még Petibe) show-elemet csináltak, amíg Ricsi hasonlóképpen érdekes kijelentését nem vágták be az összefoglalóba. A minap a kaszinótulajdonos fiú megjegyezte, ha Másának ekkora a rajongótábora, akár őt is feleségül venné a nyereményért. Ezt hallva Ricsi mamája, Éva sírva fakadt, és kijelentette, szégyen, ahogy a fia gondolkodik.

Kíváncsiak voltunk arra, miként látja játékosokat  Benkő Dániel, aki a hétvégén a Rezidenciában vendégeskedett.  A Hír24 kérdésére a lantművész elmondta, véleménye szerint ostobaság, hogy a csatorna bármelyik szereplőt is rossz színben akarná feltüntetni. A meztelenkedő lantművész két napot töltött a Rezidencián, és megosztotta velünk, mit gondol a fiatalokról. “Csenge karakterisztikusabb ember, mint Peti, és ez nem jó.  A fiú lélekben nem erős, túlságosan elgyengül a nő jelenlétében. Csengének hagynia kellene, hogy a párja domináljon” – mondta el a már több valóságshow-t megjárt híresség.

Benkő Dániel Másáról is kifejtette a véleményét. “Végre sikerült levetkőztetnem, ő egy pompás nő, egy orosz boszorkány. Alekosznak pont ilyen lány kellene ahhoz, hogy feloldódjanak a gátlásai” – mondta, és hozzátette, a görögnek segítségre van szüksége. A lantművész ennek megfelelően tanácsokkal látta el Alekoszt, ami körülbelül éppen annyira volt hiteles, mint amikor a görög Mariánt tanította csajozni.

Nikóról és Ricsiről azonban csak szuperlatívuszokban beszélt Dániel. A bevállalós páros a lantművész életeszményét valósítja meg, miszerint egész nap szexelnek. “Ők azok, akik példát mutathatnának bárkinek: egy pompás, profi nő és egy erős férfi. Ők tényleg szerelmesek egymásba” – szögezte le Dániel.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik