Szórakozás

Ismét csúnyán lejáratta magát Alekosz – Van ennek az embernek lelke?

Csak taktikából barátkozik Alekosz. A görög azonban úgy tűnik, még hírből sem ismeri a barátság fogalmát.

Nemcsak a nőknél nincs sikere Alekosznak, de több ízben kiderült, hogy barátnak sem a legmegbízhatóbb. TV2-s átigazolása kapcsán a Hír24-nek hetekkel ezelőtt ValóVilág-beli barátja, Olivér fakadt ki. A fiú némi cinizmussal a hangjában arról beszélt, hogy nem romlott meg a viszonya a göröggel, ugyanis nem ápolják a kapcsolatot. Olivér hozzátette, ahhoz képest, hogy Alekosz őt tartja a legjobb barátjának, közös szereplésük óta ötször hívta fel őt. “Ha ez a barátság, ekkor ebből én köszönöm, nem kérek” – jegyezte meg.


Fotó: TV2

A ValóVilág egykori nyertese a Rezidenciában is szert tett egy úgynevezett barátra. Az azonban már majdnem biztos, hogy rá is csak addig volt szüksége, amíg érdeke fűződött hozzá, mint ahogyan ezt Renike szóvá is tette. A lánynál az verte ki a biztosítékot, hogy Alekosz meg sem várta Marci és Ricsi ÖsszeCsapásának végeredményét, azaz, hogy az állítólagos barátja bent marad-e a játékban, máris bepakolt az ajkai fiú szekrényébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik