Szórakozás

Kiugrott az ablakon: szerelmi bánat miatt öngyilkos lett az énekesnő

Képtelen volt megbirkózni szerelmi csalódásával, ezért véget vetett életének Európa egyik legtehetségesebb énekesnője.

Vasárnap éjszaka teljesen úrrá lett Malina Olinescun a szerelmi bánat, ami hónapok óta kínozta. Az énekesnő úgy érezte, nem képes tovább kedvese nélkül élni, ezért végső elkeseredettségében kiugrott hatodik emeleti lakása ablakából. Testére a szomszédok találtak rá pár perccel később, és azonnal mentőt hívtak hozzá. Azonban hiába próbálták meg félórán át újraéleszteni Malinát, már nem lehetett megmenteni. A rendőrség egyértelműen kizárta az idegenkezűség lehetőségét, amit nemcsak a nyomok, de a mindössze harminchét esztendős Malina barátainak vallomása is megerősít. Szerintük a román szupersztár azóta öngyilkossággal fenyegetőzött, hogy nemrég elhagyta szerelme. A magányt, és a szakítást ugyanis képtelen volt feldolgozni, azt viszont nem gondolta volna senki, hogy tényleg véghez is viszi szörnyű elhatározását.

A Malinával történtekért azonban nemcsak a magánéleti válsága okolható, hanem a román zeneipar is. Ugyanis a kiadófőnökök és a producerek kegyetlenül elbántak vele, hiába ő volt az ország történelmének egyik, ha nem a legtehetségesebb énekesnője. A kilencvenes évek végén óriási jövő előtt állt, tehetségére az egész kontinensen felfigyeltek, és az 1998-as Eurovíziónak is győzelmi esélyesként vágott neki. Ám ahogy lenni szokott, ott nem a tudás, hanem a politika döntött, és ezzel szép lassan leszállóágra került Olinescun pályája. Később még pár román sikert elkönyvelhetett, de egyik pillanatról a másikra felmondták szerződését, és sehol nem sikerült újraindítania karrierjét. Majd férje is elhagyta, aztán pedig élete szerelme, ami azonban sok volt a fiatal nőnek, így feladta a küzdelmet, és eldobta magától az életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik