Szórakozás

Kamerák előtt könnyezett – Gyászáról vall a magyar énekesnő

Hosszú évek alatt sem dolgozta fel nagypapái halálát Tolvai Renáta.

Bár Megasztár-győzelme után Budapestre költözött Tolvai Renáta, a mai napig a legkedvesebb emlékei nagyváradi gyerekkorához kötődnek. A szülők, nagyszülők, barátok, a családi ünnepek hiányát semmiféle csillogás nem pótolhatja. A fiatal énekesnő Joshi Bharatnak vallott.


Nagyon közel álltak a szívéhez a nagypapái
Fotó: FEM3

Reni arról beszélt, hogy szülei, Kállay-Saunders András, két nagymamája és két barátnője számára a legfontosabbak, ám nagypapái halálát a mai napig nem tudta feldolgozni, hiszen nagyon sok boldog pillanatot élt meg velük. Azt is hozzátette, valamivel közelebb állt hozzájuk, mint nagymamáihoz. “Zenész nagypapámmal különleges kapcsolatom volt, a másiknál, Kolozsváron nyarakat töltöttem” – emlékezett vissza. Reni arról is mesélt, hogy akkoriban nem mondták el neki, hogy mi történt a szeretett nagyszülőkkel, csak a hiányukat érezte.

Az énekesnőnek az is fáj, hogy a nagypapák nem láthatták soha színpadon. “Amikor bejutottam a Megasztárba, az volt az első gondolatom, hogy remélem, hogy az égből néznek rám, és büszkék rá, hogy a színpadon vagyok” – vallotta elérzékenyülve Reni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik