Szórakozás

Különös magyar jelölt az eurovíziós daldöntőben?

Ki legyen az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója? Molnár Ferenc "Caramel"-t tartják a legesélyesebbnek, Királyék is talán indulnának, Tóth Gabi nagyon akarja, sőt, még Tolvai Reni is próbálkozna. Ám van egy titkos favorit, a szuperfegyver, mely, ha eldördülne, kő kövön nem maradna...

Az Eurovíziós Dalfesztivál minden évben fejtörést okoz kis hazánk nagy embereinek. Nehéz megtalálni ugyanis azt az előadót, aki méltóképpen képviselheti Magyarországot a nemzetközi színpadon, és még a nép is elfogadja zászlóvivőként. A közvélemény lenyugtatásában sokat segít, ha a Magyar Televízió – már, amikor marad erre pénz egy-két jól(félre)sikerült szórakoztató műsor után – nemzeti döntőt rendez. Bár az eredményesség érdekében talán tanácsosabb volna nem szimpátia-, hanem szakmai szempontok alapján versenyzőt indítani. Ahogy történt ez tavaly, Wolf Kati esetében. Az X-Faktor sztárját ugyan transzvesztitának csúfolta a német sajtó, és (nincs mit szépíteni) az utolsók között végezett, azért azzal mindenki tisztában van, a verseny kimenetele nem feltétlenül Kati teljesítményén múlott. Hiszen az Eurovízió nagy részben a versengő országok politikai kapcsolatáról szól. Tudják, mivel nyilvánosságra hozzák a szavazatszámokat, minden nemzet oda nyal, ahonnan valamiféle jussot vár. Egy kis pénz, némi olaj, vagy a jó diplomácia kapcsolatok garantálják az előkelő helyet. Magyarország jelenlegi politikai helyzetében vajon ki nyal majd nekünk? Se pénzünk, se olajunk, se pozitív politikai hősünk… És ráadásul egyetlen szomszédunkkal sem vagyunk jóban. Ugye már mindent értenek?

Nagyon úgy tűnik, egyetlen esélyünk maradt az Eurovíziós Dalfesztiválon: ha a zord időkben olyan indulóval rukkolunk elő, aki meghökkenti a környező országok tévénézőit. Aki megcáfolja a több százéves sztereotípiát, miszerint „sírva vigad a magyar”. Talán végre nem egy puccos ruhába öltözött díva könnyfakasztó dalával kellene próbálkoznunk, mert ez a konstelláció már unalmas, és nem utolsó sorban idejét múlt. Kellene valami eredeti. Valami nagyon saját. Valami kevésbé modoros. Hiszen miért komolykodnánk, amikor Európa szemében rohadtul viccesek vagyunk? Olyan magyar produkcióra lenne szükség, mely hallatán nem akarja majd több millió tévénéző felvágni az ereit, sőt, azt mondhatják: jó fejek ezek a magyarok. Mert bizony a „külföld” már máshogy működik, mint az „idehaza”.

A Magyar Televízió berkeiben azt suttogják, hogy a Megasztár-győztes Caramelt tartják a legesélyesebb indulónak, sőt mi több, sokak szerint feltűnően ráillik a kiírt pályázat szövege… Nos, jelentsen ez bármit, Molnár Ferenc valóban roppant tehetséges énekes, dalai már-már világszínvonalúak, de általában annyira boldogok, mint a Szomorú vasárnap. Aztán ott vannak a Király testvérek, akik felől szintén azt hallani, hogy próbálkoznának. Az ötlet remek, ám a King-trió eddigi munkásságát hallván sokkal inkább USAvízió-esélyesek volnának – hiszen a zenei ízlés más tengeren innen, és tengeren túl. Tolvai Reni is elindulna a hazai döntőn, mely abból a nézőpontból remek ötlet, hogy az énekesnő a Megasztárig Romániában élt. Ám egy ország szavazatával még nem jutunk sokkal előrébb. Tóth Gabi, a szakítása kapcsán született cikkekben lebegtette meg, szeretne kijutni az Eurovízióra. A fiatalabbik Tóth-lány lehetne az egyik nagy reménységünk. Kellőképpen extravagáns, dögös a hangja, és a dalai is európaiak – ám évente 2-3 hasonló kaliberű előadó biztosan felbukkan a nemzetközi döntőben.

Nos, akkor kit kellene küldeni? A napokban felmerült még egy név, aki az összes imént felsorolt elvárásnak megfelel. Ő pedig nem más, mint Fluor Tomi. Rendben, most talán méltatlankodnak, de gondoljanak csak bele: nagyobb bohócot már úgysem csinálhatnánk magunkból a nemzetközi placcon, hisz’ így is őrültnek tartanak bennünket. És valljuk be, Tomika produkciói itthon meglehetősen népszerűek, miért ne működhetnének külföldön?! Sőt, már egy olyan dal is felmerült, mely egy kicsit átdolgozva üthet, hiszen a jelenlegi europop összes stílusjegyét ötvözi, ráadásul már most 3 millió megtekintés felett jár a YouTube-on…

Fluor a Hír24-nek enyhén pesszimistán reagált az Eurovízió témára. Bár a rapper azzal egyetért, hogy jó volna a szokásosnál „boldogabb” hangulatú dallal indulni idén, ő tartózkodik a lehetőségtől.
„Igaz, hogy volt egy év, amikor az ukránok őrülete bejött, és meglehetősen előkelő helyen végeztek, de ez sem garancia a sikerre. Nem vagyok énekes, szerintem az Eurovízióra olyan versenyzőnek kellene mennie, akinek a hangja is különleges. Éppen ezért szurkolok Tóth Gabinak, illetve Caramelnek. Ha pedig mégis mókázni kellene, Soerii & Pooleket ajánlanám, akik tényleg elvetemült színpadi produkcióval rendelkeznek” – nyilatkozta Tomi, aki jelenleg az ország egyik legjobban futó popsztárja. – „Természetesen nem az tart vissza, hogy mit gondolnak rólam az emberek, hiszen akkor semmit nem csinálnék.”
A kérdés már csak az, hogy az össznépi biztatás változtatna-e a fiatal srác hozzáállásán. Önök szerint ki lehetne a legtökéletesebb Eurovíziós indulónk? A gyanúsan esélyes Caramel, a vadóc Tóth Gabi, vagy az amerikai ízlésvilágú Királyék? Esetleg Fluor Tomiban hinnének? Kommenteljenek!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik