Szórakozás

Ez egy elmegyógyintézet – Végképp kiborultak a VV játékosai

Egyre félelmetesebb, ahogy a villalakók viselkednek. A luxusbörtön kezd olyan képet ölteni, mint egy valódi elmegyógyintézet.

Az ember azt gondolta, hogy a ValóVilág játékosai levezették a feszültségüket a vasárnapi ökölvívó gálán, de csak ezt követően jött az igazi balhé. Meggyőződésünk, hogy a luxusbörtön lakói a ringen kívül is folytatták volna egymás püfölését, ha azt a szabályzat nem tiltja. Így aztán csak verbálisan csépelték egymást, de azt profikhoz méltó módon tették. Természetesen elsősorban a vesztesek borultak ki. Kinga és Eszter zokogva érkeztek meg a villába. Míg az ügyvédnő magát vádolta a vereségért, addig a szőke hisztérika ismét mások szemében kereste a szálkát.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Kinga tombolt, sírt, üvöltözött, csapkodott. Nem csoda, hogy lakótársai arra figyelmeztették a gyanútlan Seherezádét, ne menjen be a szaunába, mert az ott hisztiző Kinga még esetleg megveri. Amikor már azt hittük, hogy a kigömbölyödött leányzó lecsilapodott, ismét rákezdte. Akkor meg éppen azon húzta fel magát, hogy Fecó szerint Seherezádé jobban bokszolt. Kinga ezúttal is hozta a formáját, úgy szidta a fiút, mint egy kocsis.

De ha Kinga hisztije még nem elégítette volna ki a balhéra szomjazó VV-nézőket, akkor ott volt nekik Vera tombolása. Az állítólag érzékeny lelkű leányzó azon bukott ki, hogy a többiek szerint még nyerni sem tudott méltósággal. Vera üvöltözve próbálta bizonygatni a többiek állításának ellenkezőjét, amitől még idegbetegebbnek tűnt. Nem csoda, ha a többiek kijelentették: a lány egyre bolondabb. Kíváncsian várjuk, hogy túl a VV félidején kiből mit vált majd ki a bezártság, na és persze a szexuális élet hiánya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik