Szórakozás

Kiemelkedői női teljesítményeket jutalmaztak

Átadták a Nobel-békedíjat a három női díjazottnak.

Az igazságtalanság, a diktatúra, illetve a nemi erőszak elleni küzdelméért tüntették ki az idén Nobel-békedíjjal azt a három nőt, akik szombaton az oslói városházán átvették az elismerést a norvég királyi család és a kormány jelenlétében.

A díj 110 évvel ezelőtti megalapítása óta először fordult elő, hogy az három nőt illessen: Ellen Johnson-Sirleaf libériai elnököt, honfitársát, a nőket a polgárháború ellen mozgósító Leymah Gboweet, valamint egy nőjogi és demokráciapárti aktivistát, a jemeni Tavakkul Karmant.

A norvég parlament Nobel-bizottsága az elismerést azzal indokolta, hogy mindhárom kitüntetett sok erőfeszítést tett háborús körülmények között a nők biztonságáért és a béke megteremtésért. A libériai kitüntetett a nyugat-afrikai országban dúló polgárháború befejezése érdekében tevékenykedett és szerzett érdemeket. Karman hazájában, Jemenben síkra száll a véleményszabadság érvényesüléséért. “Önök igazolják azt a kínai mondást, miszerint felerészben a nők tartják az égboltot a föld felett” – mondotta a bizottság elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik