Szórakozás

Olvass a sorok között: ő lesz az X-Faktor nyertese?

Az énekesnő bár nem tudja nyomon követni élőben az X-Faktor adásait, ám kedvence így is van.

Hatalmas utat járt be Wolf Kati karrierje az elmúlt egy évben. Bár az énekesnő nevét egykor az X-Faktornak köszönhetően ismerte meg az ország, azóta Wolf Kati neve összeforrt az Eurovíziós Dalfesztivállal is, hiszen legutóbb ő képviselte hazánkat a rangos nemzetközi versenyen is. Így sok X-Faktoros tehetségnek ő lehet a legfőbb példa arra, hová is lehet eljutni a műsorból. „Ez a műsor maga volt a csoda számomra. Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen itt kaptam meg az első olyan löketet, ami később erőt adott a folytatáshoz. Kitartó munkával, az emberek támogatásával és a közönség szeretetével szinte bárhová el lehet jutni” – nyilatkozta a Hír24-nek az énekesnő a SkyCourton, ahol ajándékokat nyújtott át az árva gyerekeknek.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Az énekesnő elfoglaltságai mellett is igyekszik követni a tehetségkutatót. „Bár az élő adásokat csak ritkán látom, mivel fellépéseim vannak, de igyekszem figyelni a mostani versenyzőket. Örülök, hogy a válogató alatt én is bekapcsolódhattam a műsorba, és Nagy Ferót segíthettem a legjobbak kiválasztásában. Már akkor látszott mennyire erős a lányok mezőnye. Csupa színes egyéniség, izgalmas karakterek. Mindvégig nagyon drukkoltam nekik” – nyilatkozta Wolf Kati, akinek kedvence még versenyben van. „A még versenyben lévők mindannyian tehetségesek, ám jó lenne, ha idén egy lány nyerné meg az X-Faktort” – árulta el a kiváló hangú énekesnő..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik